Orbán Viktor: Gázerőműveket építünk

Startlap - Startlap
A következő 1-2 évben 500 ezer új munkavállalóra lesz szükség, ki kell szolgálni a nagy ipari központokat és meg kell tartani a járműipart Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a gazdasági évnyitón.

A gazdaságon van a 2022 és 2026 között működő kormány fókusza – jelentette ki a miniszterelnök szerdán Budapesten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján.

Hozzátette: bár nem szoktak menet közben kormányt átalakítani, de a 2022-es májusi kormányalakítás után mégis nagyon rövid időn belül hozzá kellett nyúlni a kormány szerkezetéhez. Erre azért volt szükség – hangsúlyozta – mert nyilvánvalóvá vált, hogy a brüsszeli szankciók nagyon gyorsan megemelték az energiaárakat és az energia kérdése a gazdasági sikeresség kulcskérdésévé, sőt az ország finanszírozhatóságának is kulcskérdésévé vált.

Ilyen körülmények között szükség volt egy önálló energiaminisztériumra – mondta, hozzátéve: jól látható az azóta meghozott kormányzati döntések minőségének javulásában az, hogy Lantos Csaba miniszter ezt a tárcát nemcsak hogy megkapta, hanem kézben is tartja.

A kormány nem kíván változtatni a piaci és magántőke iránti erőteljes elkötelezettségén – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor hangsúlyozta: piaci finanszírozás nélkül Magyarország nem fogja tudni elérni a kitűzött célokat.

Hozzátette: csak azért avatkozik be a kormány és csak addig, amíg a piaci finanszírozás nem áll teljesen helyre és megpróbálja a hiányzó összegeket, valamint az elérhető kamatszinteket állami beavatkozás segítségével pótolni. De ez egy válságkezelés és nem irányváltás a kormány részéről – szögezte le a kormányfő.

Orbán: a munkahelyek elsősorban a magyarokéi

A munkahelyek elsősorban a magyarokéi és a magyar gazdaságnak elsősorban a magyar embereknek kell munkát adnia, “csak utána jöhet mindenki más” – jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő beszédében kiemelte: Magyarországnak a következő 1-2 évben szüksége lesz 500 ezer új munkavállalóra és e tekintetben a belső tartalékok mozgósítására kell helyezni a hangsúlyt.

Azt mondta: van földrajzi tartalék, nem véletlen, hogy a nagy iparfejlesztési beruházásokat illetően Kelet-Magyarországra összpontosítanak. Másrészt a mostani együttműködésre épülő európai uniós politikai hangulatot kihasználva, amely előnyben részesíti a regionális együttműködést és segít a határon túli magyar közösségekkel való kapcsolattartásban, mozgósíthatják az ottani munkaerő-tartalékokat – tette hozzá.

Orbán Viktor hangsúlyozta: nem adhatnak a külföldieknek előnyt a magyarokkal szemben, és csak ha ezeket a tartalékokat mind kimerítették, akkor beszélhetnek a vendégmunkásokról.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) évnyitó gazdaságpolitikai fórumán Budapesten 2023. március 9-én. Balról Parragh László, az MKIK elnöke (b) és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kulcskérdés az egyetemek összekötése a gazdasággal

 Az egyetemek összekötése a tényleges gazdasági működéssel továbbra is kulcskérdés,

mindegy, hogy az Európai Unió hogyan “piszkoskodik” például az Erasmus vagy a Horizont programmal

– mondta a miniszterelnök.

 Orbán Viktor azt mondta: az EU nem a kormánytól, hanem a magyar egyetemektől veszi most el a versenyelőnyt, amely abból fakad, hogy az átszervezett módon működtetett egyetemek közvetlenül be vannak kötve az államtitkárokon és a minisztereken keresztül a kormányzati döntéshozatalba.

“Ez nem a kormánynak fontos vagy azoknak a személyeknek, akik ott ülnek, hanem az egyetemeknek. Ilyen közvetlen bekötés a legnagyobb versenyelőny, amivel a nyugatiakhoz képest rendelkeztünk” – hangsúlyozta a kormányfő hozzátéve, hogy ez a magyar gazdaság és a magyar egyetemek versenyképességével szembeni döntés, amelybe nem szabad beletörődni.
   
 Jelezte: lehet, hogy a kuratóriumokat meg kellett változtatni, de azt az előnyt, hogy a magyar egyetemek a gazdaságfejlesztés szerves részét alkotják, nem szabad feladni.

Közölte: bár úgy hiszi, hogy meg tudnak állapodni az EU-val, ha ez mégsem sikerül, akkor ezeket az oktatási programokat legfeljebb magyar költségvetésből fogják finanszírozni.

Megmarad a magyar gazdaságpolitika összehangoltsága

 Az az összehangoltsága a magyar gazdaságpolitikának, amely az eddigi sikereknek fontos eleme volt, megmarad a következő időszakban is – mondta Orbán Viktor. A kormányfő kiemelte: ha az inflációval szembeni kormányzati politika sikeres lesz – és ennek az első jeleit már a februári számokban látni -, és a következő hónapokban csökkenni fog az infláció, mert a kormányzati intézkedések meghozzák az eredményüket, akkor könnyebb lesz összehangolni az infláció kezelésére kigondolt jegybanki eszközöket a kormányzati eszközökkel.

Közölte: azt el kell fogadni, hogy a gazdaságpolitikáról szóló viták olyan pódiumot jelentenek, “ahol az egyébként intellektuálisan erős, színes egyéniségek föllépési lehetőséget látnak”. Ez alól “én sem vagyok kivétel” – mondta, hozzátéve: “ez mindannyiunkra jellemző, hiszen emberből vagyunk, és a politika világában mozgunk”.

Orbán Viktor: energiakapacitásokat kell létrehozni

A következő két év Lantos Csaba energiaügyi miniszter által vezérelt politikája az energiakapacitások létrehozása lesz – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor kijelentette: Magyarországon olyan iparpolitika van, amely a befektetésekre, beruházásokra és az iparra helyezi a súlyt, ezek pedig energiaintenzív területek.

Gázerőműveket fogunk építeni azért, hogy kiszolgáljuk a nagy ipari központokat

– jegyezte meg a kormányfő. Hozzátette: erről a döntések meg is születtek már, és az EU ezeket nem tiltja, mert a kialakult helyzetben a gáz nem minősül “ellenségnek”.

“Elég erősek vagyunk, hogy kimaradjunk a háborúból”

 Magyarország ki fog maradni az orosz-ukrán háborúból és az érdekeit sértő szankciókat továbbra is sikeresen meg fogja vétózni – jelentette ki a miniszterelnök szerdán Budapesten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján.

 “Nagy nyomás lesz, préselni fognak bennünket, de elég erősek vagyunk – miután nem koalíciós kormányunk van – hogy kimaradjunk a háborúból” – mondta Orbán Viktor.   

A kormányfő azt ígérte: az orosz energiaellátást fenn fogják tartani, a rezsicsökkentett árakat képesek lesznek finanszírozni, valamint 4,7 milliónyi munkahelyet is képesek lesznek megvédeni, sőt növelni.

Hozzátette: a kis- és középvállalkozásokat akkor is támogatni tudják majd speciális programokkal, ha a jegybanki alapkamat magasan marad, valamint a beruházások ösztönzését is elvégzik, az ahhoz szükséges energiakapacitásokat pedig kiépítik.

Közölte azt is: a kormány fenntartja az exportorientált növekedést, közben pedig le fogja törni az inflációt.

Meg kell tartani a járműipart Magyarországon

 Meg kell tartani a magyar járműipart Magyarországon, és a szükséges gyártási technológiákat, gyárakat Magyarországon kell létrehozni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő hangsúlyozta: jelen pillanatban a magyar gazdaságtörténet négy legnagyobb beruházása zajlik egyszerre, közülük kettő a keleti országrészben.

Ezek fantasztikus, történelmi léptékű iparfejlesztési eredmények, amelyek néhány éven belül meg fogják hozni az eredményüket Magyarország keleti nagyvárosaiban – fogalmazott Orbán Viktor.

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Orbán a gazdákkal kampányol: "Én volnék Magyarország első...

képcím

Titokban, egy magtárban indította a kampányt Orbán Viktor

képcím

"El kell foglalnunk Brüsszelt" - Orbán Viktor kiadta választási...