Orbán évértékelője: Magyarország megtartja gazdasági kapcsolatait Oroszországgal

Startlap - Startlap
Az elmúlt esztendőt elemezte a miniszterelnök a Várkert Bazárban szombat kora délután.

A magyar miniszterelnök mielőtt belekezdett volna tényleges elemzésébe, előtte köszönetet mondott azoknak a magyar mentőknek, akik Törökországban jártak a földrengés után, 35 embert kimentve a romok közül. 

Orbán Viktor kezdésnek röviden számba vette, hogy az elmúlt egy évben a Fidesz újra megnyerte az országgyűlési választásokat, Oroszország lerohanta Ukrajnát, és az egekbe szökött az infláció. Természetesen az ellenzéket sem felejtette el folyamatosan ekézni, arról is beszélt, hogy “Gyuri bácsiék begurítottak ide Amerikából 4 milliárdnyi dollárt”. 

Ezek után részletesen is elkezdte sorolni, mennyi minden történt a legutóbbi értékelése óta, tágabb értelemben, 10 évre visszatekintve. Kitérve arra, mekkorát növekedett a gazdaság, de az alkotmány megújítását is hangsúlyozta. “Brüsszelt megvető bátorsággal újjászerveztük a magyar államot” – mondta. 

Külön, hosszasan kitért az ukrán háborúra, Európa és a NATO szerepére, valamint Magyarország helyzetére. 

Nem maradt fontos bejelentés nélkül Orbán Viktor beszéde, ugyanis jönnek a hiperolcsó havi, helyközi bérletek: május 1-jétől a vármegyei 9450 forintba kerül majd, az országbérlet pedig 18 900 forintba.

További részletek ide kattintva érhetőek el.

Ez is érdekelhet

képcím

Orbán Viktor a feleségéről osztott meg fotókat

képcím

Kvíz: mindent tudsz a kínai elnök látogatásáról?

képcím

Stratégiai partnerségről állapodott meg a kínai elnök és...