Orbán 200 ezer forintos minimálbért és adócsökkentést lengetett be

Startlap - Startlap
A miniszterelnök többek között két új operatív törzs létrehozását is bejelentette.

Kétszázezer forintos minimálbérnek kell lennie a horizonton

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság üzleti napilap konferenciáján szerdán Budapesten. A kormányfő kiemelte: azonban ha “rázúdítunk” egy lépésben egy 200 ezer forintos minimálbért a magyar kis- és középvállalkozásokra, akkor azok tönkre fognak menni, elbocsátások lesznek és nem teljes foglalkoztatás, hanem munkanélküliség várható. Ezért, ha magasabb minimálbért akarunk – 200 ezer forintot egy vagy két lépésben – akkor ehhez a kis- és középvállalkozásoknak segítséget kell adni az őket terhelő adók érzékelhető csökkentésével – mondta.

Lezárul a gazdaságvédelem szakasza, és a gazdaság újraindításának szakasza jön. Két új operatív törzs jön létre – idézi az MTI Orbánt. A kormányfő a konferencián többek között arról is beszélt, hogy “nem választási, hanem újraindítási költségvetést” kell csinálni, hogy 5,9 százalékos hiányt terveznek 2022-re, hogy Magyarországon “szinte mindenki helyt állt a válságban”, hogy a legrosszabb helyzetben lévő régiókra kell fordítani az uniós forrásokat. A miniszterelnök arra is javaslatot tett, hogy a gyereket nevelő szülők kapják vissza az idén befizetett szja-t.

További részletek ebben a cikkben.

Ez is érdekelhet

képcím

"El kell foglalnunk Brüsszelt" - Orbán Viktor kiadta választási...

képcím

Orbán: Ezt most túlzásnak érzik a hallgatók, de nem túlzás

képcím

Folytatódhat Orbánék konferenciája Büsszelben