’Olyan vagyok, mint az időjárás: egyszer tavasz, egyszer nyár, egyszer ősz és tél’

Startlap - Startlap
Ma 40 éves Oláh Ibolya.

Oláh Ibolya énekesnő, dalszerző 1978. január 31-én született Nyíregyházán.

Szülei lemondtak róla, így nevelőintézetbe került. Nagyjából magától tanult énekelni és gitározni, bár elkezdett járni egy zeneművészeti szakiskolába is, később azt félbehagyta.

A 2003-as Megasztár hozta meg számára a hírnevet, ahol 2. helyezést ért el.

2004-ben 400 ezer ember előtt énekelhetett egy ingyenes budapesti rendezvényen.

2005-ben augusztus 19-én Bozóki András kulturális minisztertől Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott. Majd másnap, az augusztus 20-i hivatalos állami ünnep nyitányaként ő énekelte el a Magyarország című dalt.

2011 novemberében a nyilvánosság előtt is vállalta, hogy leszbikus.

2014-ben bekerült A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe 1 percig sztár című dalával.

2016-ban a Gondolj rám című film egyik dalát adta elő a szerzővel, Presser Gáborral. Ugyanebben az évben 2 dalt készített Zoohacker & Furák formációval, valamint Keresztes Ildikó Most című lemezén duettet énekelt Keresztes Ildikóval.

Ezt írja magáról a honlapján: „Van olyan ember, aki olyan, mint egy keresztrejtvény: hiányzik még vagy nyolc betű ahhoz, hogy meg tudd fejteni. Ezt nem azért mondom, mert annyira különlegesnek érzem magam, nem. Nem érzem magam különlegesnek, de olyan vagyok, mint az időjárás: egyszer tavasz, egyszer nyár, egyszer ősz és tél. Az emberek egy idő után megfejtik, hogy valójában milyen ember vagyok. Azért nem akarom elmondani, hogy fejtsék. Legyen egy keresztrejtvény.”

 

Forrás: Wikipedia

Címlapfotó: Facebook

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka