Kiemelt Hírek 2021. augusztus 28.

NYUSZET-alapító: Orbánék elvették az idősek nyugdíjának a negyedét

Startlap Kiemelt Hírek 2021. augusztus 28.
Juhász László erős kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben. Esti hírösszefoglaló.

A NYUSZET-alapító egyáltalán nem elégedett Orbánékkal

Fotó: Getty Images

A Népszavának adott interjút Juhász László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozatának vezetője, a NYUSZET alapító elnöke. Bővebben

Kecskeméti repülőnap: kritikán aluli szervezés miatt szitkozódnak a dugóban órákig araszolók

Rengetegen keltek útra, hogy a nyár egyik utolsó látványos eseményét megtekintsék. Mint ahogy eddig is, immáron hosszú évek óta, újra nagy tömeg verődött össze, amit az idén gyakorlatilag nem tudtak megfelelően kezelni a szervezők. A felháborodott nézők véleményeit itt lehet elolvasni. 

Elhunyt az egyik leggazdagabb magyar, dr. Csebi Pogány Alajos

Bántalmazás miatt feljelentést tett egy ajánlásokat gyűjtő DK-s képviselő

Feljelentést tett Varga Gergő, a Demokratikus Koalíció újbudai önkormányzati vezetője, miután állítása szerint egy férfi megütötte, mialatt ajánlásokat gyűjtött az őszi ellenzéki előválasztásra. Részletek

Egyetemi hallgatókat köteleznek, hogy „önkénteskedjenek” a Vadászati Világkiállításon

Egy, az Átlátszó Oktatás birtokába jutott, augusztus 27-i keltezésű email alapján a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatókat kötelezne arra, hogy végezzenek „önkéntes” munkát a csaknem 77 milliárd forint összköltségű vadászati kiállításon. Az Átlátszó Oktatás szerint az ingyenmunkát a diákok tanítási időben kénytelenek elvégezni. Bővebben

Karácsony és Fekete-Győr elfogadta Csányi Sándor meghívását

Elnök úr invitálását tehát köszönettel elfogadom, természetes, hogy a helyszínen szurkolok a csapatnak, bár a VIP-páholyt továbbra is elkerülném, jó lesz a sima lelátó is – írta Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármester, előválasztáson induló miniszterelnök-jelölt.  Az ügy előzményéről, és Fekete-Győr András reakciójáról itt lehet olvasni. 

Orbán egy lépcsőn ülve beszélte meg olasz szövetségesével, hogyan kezelnék az afganisztáni válságot

Fotó: Novák Katalin/Facebook

A miniszterelnök Novák Katalinnal közösen találkozott Giorgia Melonival, az olasz Fratelli d’Italia párt elnökével, hogy egyebek közt megvitassák az Afganisztáni helyzetet. A válságra egyébként mindketten ugyanazt találták megoldásként. Ide kattintva kiderül, mi is lenne az. 

Ingyenes, országos állami koncertsorozat jön Ákossal, Beatrice-vel, Tankcsapdával

Ingyenes, országos koncertsorozatot indít a kormány augusztus végén – jelentette be Szentkirályi Alexandra péntek délután a Facebookon, A programnak az Őszi Hacacáré nevet adták, és egyik fő célja a kormányszóvivő elmondása szerint az „összetartozás közös megünneplése”, amit hosszú elzártság után, újra személyesen, együtt lehet megtenni.  További résztvevőkről itt lehet tájékozódni. 

Szabadlábra kerülhet Robert Kennedy gyilkosa

A kaliforniai kormányzó megvétózhatja a kérelmet, a Kennedy család a szabadulás mellett érvel.  Douglas Kennedy, aki kisgyerek volt, amikor apját lelőtték, meghatódott Sirhan Sirhan szavain. A meglepő fordulatról ebben a cikkben lehet olvasni.

Keresés az oldalon