Nyugdíjprémium: Kellemetlen meglepetések adódtak

Startlap - Startlap
Többen jelentkeztek, hogy gondjuk akadt.

Pénteken megkezdődött a novemberi nyugdíjak kifizetése azzal a prémiummal és kiegészítő emeléssel megnövelve, amit a 3,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedés miatt folyósítanak az időseknek. Akiknek bankszámlára érkezik az ellátás, azoknak már meg kellett kapniuk az emelt összeget. Azok, akiknek a postások kézbesítik az összeget, november 15-től juthatnak hozzá.

Azonban ahogy arról a Magyar Nemzet beszámolt, több nyugdíjas jelentkezett, akik nem azt az összeget kapták, mint ami járt volna nekik. Arról egyelőre nem tudni, hogy a nyugdíjfolyósítónál eddig hány bejelentés érkezett erről, de mivel a postai kifizetés csak jövő szerdán érkezik, pontos számok csak később várhatók. Egy átlagnyugdíjas nagyjából 25 ezer forint pluszpénzt kap. A nyugdíjprémium legfeljebb 12 ezer forint, ezt az összeget mindenki megkapja, akinek legalább 80 ezer forint az ellátása. A nyugdíjkorrekció pedig további 12 ezer forintot jelent az átlagos, 125 ezer forint körüli nyugdíjak esetében.

Cikk forrása: Magyar Nemzet

 

Ez is érdekelhet

képcím

Megdöbbentő körülmények között edzenek az argentin női...

képcím

A hadiállapot végéig Zelenszkij marad Ukrajna elnöke

képcím

Varga Barnabás: Fontos volt, hogy tiszta fejjel menjek az...