Nyílt levelet írt Orbánnak Karácsony

Startlap - Startlap
Budapest főpolgármestere szerint a kormány ismét a főváros és az emberek ellen foglalt állást.

Karácsony Gergely közösségi oldalán tett közzé egy levelet, mert úgy érzi, a magyar kormány ismét Budapestet akarja rossz helyzetbe hozni. Bevezetőjében idézi Orbán szavait, miszerint pár napja azt mondta, hogy a magyar főváros aránytalanul sokat kap a kormányzattól.

Szerinte ez az állítás nem igaz, ráadásul  “saját szavait a saját kormányának törvényjavaslata pár nap alatt tette semmissé.” Karácsony szerint ugyanis a T/8005 számú törvényjavaslat egy  embertelen támadás Józsefváros és Budapest ellen.

 

Az Ön kormánya el akar venni Józsefvárostól 10 ingatlant, és utcára akar tenni 200 családot. Ezt tartalmazza az Ön szavait cáfoló javaslat

 

– hangsúlyozta a főpolgármester.

Karácsony szerint az Orbán-kabinet mindig a legelesettebbek kárára fitogtatja hatalmát. Most 200 olyan családot lakoltatnának ki, akik közül sokan rászorulók, szegény sorban élnek. Ezzel elvéve tőlük a lakhatásukat, és minden gondjukat a VIII. kerületre hagynák. 

Arra a Józsefvárosra, ahol a pont elvenni kívánt lakásokat újították volna fel, emberi életminőséget nyújtva az elesetteknek. 
 
 
Miniszterelnök úr, a főváros vezetése, Pikó Andrással, és a kerület országgyűlési képviselőjével, Jámbor Andrással közösen minden jogi és politikai eszközt kész bevetni, hogy ezt az embertelen kormánytervet megakadályozza
 

– írta Karácsony,  majd hozzátette: “Ideje, hogy megértse: Budapest nem eladó, nem kisajátítható, Budapest nem elfoglalható!”

A főpolgármester emlékeztette Orbán Viktort, hogy a kormányzat több kisajátítási tervét már sikerrel megakadályozták az elmúlt években. 

Ilyen volt az szerinte, amikor el akarták adni a hajléktalanok kórházát, a Diákváros helyett kínai egyetemet hoztak volna Budapestre, valamint keresztbe tettek volna a fővárosi színházaknak.

 

El a kezekkel hát a józsefvárosi lakásoktól, el a kezekkel 200 ember lakhatásától! Felszólítom Önt, miniszterelnök úr, haladéktalanul intézkedjen, hogy a kormány vonja vissza a józsefvárosi házak államosításáról szóló törvénymódosítását! Lehetőleg még ma

– zárta Facebook-oldalán írt nyílt levelét Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. 

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ez is érdekelhet

képcím

"Szereted a délutáni alvást?" - Orbán gyerekek kérdéseire...

képcím

Orbán Viktor faképnél hagyta Márki-Zay Pétert - A hét hírei...

képcím

Orbán Viktor: Megáll-e Oroszország, ha legyőzi Ukrajnát?