Nevelésügyi Kormánybizottságot állított fel Orbán Viktor - a bizottságnak kizárólag férfiak a tagjai

Startlap - Startlap
A bizottság a gyermekeknek hároméves kortól nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos feladatokat lát el.

A csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből derült ki, hogy Nevelésügyi Kormánybizottság létrehozásáról döntött a miniszterelnök.

Az Orbán Viktor által aláírt határozat szerint a Nevelésügyi Kormánybizottság feladata a magyar állam által a gyermekek hároméves korától nyújtott, a gyermekek nevelését célzó, a kormányzaton belül több miniszter irányítása alá tartozó szervezetrendszeren keresztül szervezett, működtetett és ellátott szolgáltatás nyomon követése, figyelemmel kísérése, valamint a szolgáltatással összefüggésben felmerülő kormányzati feladatok összehangolása.

A Nevelésügyi Kormánybizottság elnöke Orbán Viktor miniszterelnök.

Tagjai: Pintér Sándor belügyminiszter, Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.

A Nevelésügyi Kormánybizottság ülésén az elnök, illetve a tagok helyettesítésének nincs helye – olvasható a Magyar Közlönyben.

A határozat a közzétételét követő napon, azaz 2023. november 17-én lépett életbe.

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ez is érdekelhet

képcím

Orbán Viktorért tartanak szentmisét a születésnapján Budapesten

képcím

Orbán Viktor: Centiméterekre vagyunk a pusztítástól

képcím

Kovács Zoltán: Orbán Viktor sajtótájékoztatóin a kérdések...