Nem a migránsozás miatt nyert kétharmaddal a Fidesz

Startlap - Startlap
Közvélemény-kutatás készült arról, mit szólnak a választás eredményeihez a választópolgárok.

Felmérést készített az Index megbízásából a Závecz Research; a közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a választók 43 százaléka örült annak, hogy ismét a Fidesz nyert, 40 százaléka viszont azt szerette volna, ha a kormánypárt ezúttal veszít.

A választástól távol maradók bő egyharmada pozitívan viszonyul a Fidesz győzelméhez, közel háromtizede negatív érzésekkel fogadta azt, nagyjából négytizedének viszont nincsen kialakult véleménye – írja a lap.

Hozzáteszik:  a Fidesz-szavazók leginkább azért szavaztak a Fideszre, mert számukra a Fidesz-kormányok eddigi intézkedései kedvezőbbek voltak, mint a korábbi kormányok intézkedései.

Azért volt hatása a kampánynak

A menekültek Magyarországról való távol tartását ugyanakkor nagymértékben figyelembe vették a fideszesek (4,4-re osztályoztak), és ugyanilyen ereje volt annak is, hogy a párt által képviselt értékekkel tudnak azonosulni.

A szavazók azért is voksoltak továbbá a Fideszre, mert úgy gondolják, hogy a Fidesz a társadalom többsége javára hozott döntéseket, és jó irányba viszi az országot (4,3-4,3). Emellett fontos szempont a szavazatokban Orbán Viktor személye (4,3). Ennél kevésbé számított a család, az ismerősök álláspontja (3,9) vagy az, hogy a Fidesz lenne a legkisebb rossz (3,6).

A menekültkampány hatása különösen a falvakban élőkre hatott, náluk egyértelműen ez volt a Fideszre szavazás legfontosabb összetevője (4,7), ez Budapesten csak a negyedik volt a sorban (4,1).

A kutatásban az ellenzéki szavazókat is megkérdezték, hogy szerintük miért nyert a Fidesz; a legerősebb okként azt jelölték meg, hogy a párt „ráérzett az emberek félelmeire és erre építve kampányolt.”

A kormányváltást akarók az ellenzéki pártok közös felelősségét látják abban, hogy nem sikerült legyőzni a Fideszt a választókerületek többségében – együttműködés híján.

A teljes népesség közel egytizedét teszik ki azok a választópolgárok, akik nem szavaztak, és nem is örültek a Fidesz győzelmének. Az ő távolmaradásuk elsődleges oka az volt, hogy nem fogott össze a teljes ellenzék (ötfokú skálán 4,4).

A teljes közvélemény-kutatás itt olvasható. 

Ez is érdekelhet

képcím

Orbán: Ezt most túlzásnak érzik a hallgatók, de nem túlzás

képcím

Folytatódhat Orbánék konferenciája Büsszelben

képcím

Nyilatkozott a polgármester, aki betiltotta Orbánék rendezvényét