Négyezren sztrájkoltak a győri Audiban

Startlap - Startlap
Kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartottak.

Az Audi Hungaria Zrt. mintegy négyezer dolgozója vett részt pénteken 9 és 11 óra között az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban – tájékoztatta az AHFSZ elnökségi tagja az MTI-t. Szimacsek Tibor elmondta, hogy a dolgozók mindegyike felvette a munkát 11 órakor. 

Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére közölte, hogy termelési kiesést okozott a munkabeszüntetés, ez azonban a vevők ellátására nincs hatással. A tárgyalásokat folytatják és arra törekednek, hogy mindenki számára elfogadható megállapodás szülessen a bérekről. 

Szeptember óta nincs megállapodás

Az AHFSZ csütörtökön azért hirdette meg a demonstrációt, mert szeptember óta nem sikerül megállapodni a 2019-es bérekről. Az Audi két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, szerdán pedig új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek, amely azt nem fogadta el. 

Az érdekképviselet követelései tartalmazzák, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt. 

Az AHFSZ-nek a honlapjuk szerint mintegy 7300 tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat. 

Ez is érdekelhet

képcím

Volánbusz-sztrájk: Lázár János új bérajánlatot tett

képcím

Autókat kellett kimenteni a megáradt Rábából Győrben, lezárva...

képcím

Budapest felé közelít az árvíz, a Duna felső szakaszán már...