Négy halálos áldozata és több mint harminc sérültje van a párizsi gázrobbanásnak

Startlap - Startlap
Tíz ember súyosan állapotban van, a detonáció pontos okait még vizsgálják.

Feltehetően gázszivárgás miatt nagy erejű robbanás történt egy Párizs belvárosában lévő pékségében szombat reggel. Az eset következtében több mint harmincan megsérültek és négyen meghaltak – írja az MTI a francia belügyminiszter beszámolója alapján. Tíz sérült súlyos sebesüléseket szerzett, a négy halott közül pedig ketten tűzoltók voltak. 

A központi, kilencedik kerületben fekvő Trevise utca földszinti pékségben történt a robbanás, egy saroknyira a Folies-Bergere színháztól. A detonáció után tűz ütött ki, amelynek következtében az egyébként zárva lévő bolt teljesen kiégett. Mivel az ott lakók gázszivárgást éreztek, kihívták a tűzoltókat, akik már a helyszínen voltak, amikor a robbanás történt. 

 

 

 

 

Fotó: Emily Molli/NurPhoto via Getty Images

 

 

 

 

A közelben parkoló gépkocsik felborultak és lángra lobbantak, és a távolabbi épületek ablakai is keretestül kitörtek, ami jól mutatja a detonáció erejét. Az utcát épülettörmelék és üvegszilánkok borították el. A Trevise utcát lezárták és a környékbeli épületekből evakuálták az embereket.

 

 

 

 

Fotó: Emily Molli/NurPhoto via Getty Images

 

 

Rémy Heitz párizsi ügyész úgy véli, az esetet gázszivárgás okozhatta, de még tart a nyomozás. A balesethez több mint kétszáz tűzoltót és száz rendőrt vezényeltek, valamint Édouard Philippe miniszterelnök, Christophe Castaner belügyminiszter és Anne Hidalgo párizsi polgármester is felkereste a helyszínt.

Ez is érdekelhet

képcím

Robbanás történt Budapesten, egy nő meghalt

képcím

Nagy robbanást videóztak Tatabányán a lángoló házon dolgozó...

képcím

Hatalmas robbanás rázta meg Alsózsolcát