Navracsics Tibor: Nem lesznek pénzügyi szankciók

Startlap - Startlap
"A kormánynak esze ágában sincsen a saját maga által tett vállalásait nem teljesíteni" - jelentette ki a miniszter, miután az Európai Bizottság 3000 milliárdos forrásmegvonással fenyegette meg Magyarországot. Esti hírösszefoglaló.

Navracsics Tibor: Nem lesznek pénzügyi szankciók

A kormánynak esze ágában sincsen a saját maga által tett vállalásait nem teljesíteni

– közölte a területfejlesztési miniszter az Európai Bizottság bejelentése után. Navracsics Tibor hangsúlyozta: akár 99 százalékos megvonásról is szólhatna a javaslat, ennek elfogadására nem fog sor kerülni, mivel a magyar kormány teljesíti a megállapodást az unióval. Bővebben.

Döntött az Európai Bizottság: 3000 milliárd forintot vonnának vissza Magyarországtól

Johannes Hahn, az EU költségvetési biztosa vasárnap délelőtti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy három kohéziós operatív program esetében a Magyarországnak járó források 65 százalékának felfüggesztését javasolják, ami a helyreállítási alap forrásait is figyelembe véve az elérhető támogatások 20 százalékát jelenti. Az is kiderült ugyanakkor, hogy “előrelépéseket érzékeltek” a magyar kormány részéről, és türelmi időt kérnek a Tanácstól. Mit jelent ez pontosan? Innen kiderül.

Mindeközben ellenzéki politikusoktól sorra érkeznek az Orbán-kormány kemény kritikái. Ujhelyi István szerint a Fidesz “szégyent hozott közös hazánkra”, Hadházy Ákost az a kérdés foglalkoztatja, vajon megértették-e Brüsszelben, hogy “az egész Orbán-rendszer lényege a korrupció”. A kommentárok ebben a cikkbenolvashatók.

Fotókon Novák Katalin londoni látogatása: lerótta tiszteletét II. Erzsébet előtt

Mateusz Wlodarczyk/NurPhoto via Getty Images

Magyarország köztársasági elnöke férje társaságában utazott a brit fővárosba, ahol a világ vezetőivel közösen fog részt venni a 96 évesen elhunyt uralkodó temetésén. Novákék látogatását alaposan dokumentálták a Facebookon: erre a linkre kattintva reptéri fényképeiket nézegetheted, itt pedig a Westminster Hallban, a királynő koporsójának jelenlegi helyszínén készített fotógalériát találsz.

Dobrev Klára: Orbánnak “mindene a hatalom”, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet lemondásra kényszeríteni

Háromnegyedórás beszédet tartott Dobrev Klára vasárnap, két nappal azután, hogy a DK bejelentette a Dobrev által vezetett árnyékkormány létrehozását. Dobrev kifejtette, valójában a háborúval takarózó miniszterelnök a fő okozója a megélhetési válságnak és az inflációnak. Orbán kiszivárgott kötcsei beszédét “őrültnek” nevezte, és úgy reagált: az EU-n kívül nyomor várna a magyarokra. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket olvasd el.

Itt vannak a részletek a hatósági áras tűzifaprogramról

Az állami erdőgazdaságoknál már várják a háztartások jelentkezéseit, akik a tűzifaprogramnak köszönhetően egységes áron vásárolhatnak fűtőanyagot az országszerte kihelyezett több mint 150 értékesítési ponton. További információkért katt ide.

Újra teljes kapacitással termel üzemanyagot a Dunai Finomító

Az ütemtervnek megfelelően ért véget a százhalombattai olajfinomító tervezett karbantartása, amely a Mol közleménye szerint “egyben Magyarország egyik legösszetettebb ipari műszaki vizsgája volt”. A most lezajlott karbantartás azonban csak a teljes művelet első fázisa volt. Részletek.

A Hír TV úgy ragadta ki Ujhelyi szavait, hogy azok pont az ellentétét jelentsék, mint amit valójában mondott

A csatorna elővett egy felvételt a Tranzit Fesztiválról, hogy alátámasszák, az EP-képviselő saját korábbi állításával került szembe az Oroszországot sújtó szankciót, illetve Magyarország helyzete kapcsán. A gond csak az, hogy a teljes szövegkörnyezetből kiderül, Ujhelyi István valójában a Fidesz-propaganda üzenetét foglalta össze a régebbi bevágásban. Videó és további részletek itt.

Leállt az acélgyártás a Dunaferrnél

MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Váratlanul megtagadta a szállítást az ország legnagyobb kohászat komplexumát koksszal több évtizede ellátó Donau Brennstoffkontor GmbH, így a Dunaferr kénytelen volt leállítani a második nagyolvasztóját is. Amennyiben a leállás hosszúra nyúlik, az a Dunaferr termelésének végét jelentheti – derül ki a cég közleményéből. Bővebben.

(Címlapkép: Dursun Aydemir/Anadolu Agency/Getty Images)

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter: Kocsis Máté heti rendszerességgel egyeztet Dúró...

képcím

"El kell foglalnunk Brüsszelt" - Orbán Viktor kiadta választási...

képcím

Orbán: Ezt most túlzásnak érzik a hallgatók, de nem túlzás