Több mint egymillió eurót talált a NAV egy Ferrariban

Startlap - Startlap
Tizenhét ingatlant, nyolc gépkocsit - köztük sportautó-ritkaságokat - és félmilliárd forint értékű készpénzt, továbbá céges számlapénzeket is zár alá vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy adócsalásra szakosodott bűnszervezet felszámolásakor.

Kuperczkó Adrienn, a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel szombaton közölte: a pénzügyőri akció által érintett bűnszervezet számlagyárként működött. Az elkövetők 2021 nyarától 472 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

A bűncselekmény-sorozat megszakítására és a bűnszervezet felszámolására szervezett akció során egyszerre harminc helyszínen csaknem száz pénzügyőr nyomozó és járőr csapott le, néhány helyszínen pedig IT-specialisták is dolgoztak – ismertette.

Kitért arra: a banda vezetőjének garázsában egy limitált szériás – csak húsz példányban gyártott – Ferrari sportautót, annak csomagtartójában pedig több mint 1,1 millió eurót találtak.

Egy másik helyszínen egy szintén nagy értékű Lamborghini Urus sportautót parkoltatott a bűnszervezet. A tájékoztatás szerint nyolc gyanúsítottat hallgattak ki eddig, a Pécsi Járásbíróság pedig el is rendelte már három gyanúsított letartóztatását.

Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és intellektuális közokirat-hamisítás bűncselekmény miatt indult eljárás, a nyomozó hatóság az ezeket alátámasztó tárgyi, valamint a digitális bizonyítékokat teljes körben begyűjtötte – olvasható a közleményben.

(MTI)

Címlapkép: Getty Images – a fotó csak illusztráció

Ez is érdekelhet

képcím

Fontos határidő jár le kedden a NAV-nál

képcím

Megfeneklett Jákob Zoli Ferrarija a forgalmas úton, kifogyott a...

képcím

Szja-bevallás - mindenkit érintő közleményt adott ki a NAV