Nagyon kiakadt az ítéleten a motoros nő, akit Kozsó elütött

'Nem is értem, hogyan lehetne más a hibás, mint ő. Szeretném végre elfelejteni ezt a rémálmot.'

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-07-27 12:14

Fotó: Facebook

A szabálysértési hatóság jogerősen kimondta, hogy Kozso ártatlan abban a tavaly nyári balesetben, amelynek során egy motorossal ütközött – tudta meg a Blikk.

A zenész augusztusban egy budapesti kereszteződésben hátulról ütközött egy motorossal, L. Ivettel, aki a baleset következtében több métert repült, és két helyen eltört a lába. Kozsó azonnal a segítségére sietett, és a vizsgálat során is végig együttműködött. A két érintett teljesen máshogy emlékszik az eset körülményeire: az Ámokfutók frontembere szerint a nő nem tartotta be a balra kanyarodás szabályait, amit a robogós tagad. A hatóságok által kirendelt közlekedési szakértő Kozsónak adott igazat.

Örülök, hogy a szabálysértési hatóság is megállapította, nem voltam vétkes a balesetben. Az igazat megvallva, nem volt sok félnivalóm, mert végig biztos voltam abban, hogy nem szegtem meg a KRESZ-t. Mindig körültekintő vagyok vezetés közben, vigyáznunk kell egymás testi és lelki épségére

– fejtette ki a zenész-producer, akinek ügyvédje elárulta, nagy volt a tét, hiszen ha a sérültnek adnak igazat, akkor ügyfele ellen nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozása miatt indult volna büntetőeljárás.

L. Ivettet nem lepte meg a döntés, de egyáltalán nem ért egyet a szakértőkkel

Nem is értem, hogyan lehetne más a hibás, mint ő. Bár van, amire máig nem emlékszem pontosan, mivel elveszítettem az eszméletemet. Eltört a sípcsontom és a szárkapocscsontom, járni sem tudtam. Nyolc hónapig gyógyultam, ennyi ideig fizettem a saját pénzemből a gyógytornászt is. Ingatlanosként dolgozom, jutalékos rendszerben. Nagyon nehéz időszak volt, ugyanis figyelnem kellett arra, hogy minél kevesebb időre essek ki a munkából. Kozsóval ez idő alatt mindössze egyszer találkoztam a rendőrségen. (…)  Szeretném végre elfelejteni ezt a rémálmot

– fejtette ki a nő, aki letett arról, hogy peres úton küzdjön meg az igazáért, mivel úgy véli, úgysem kapna semmit. Ivett motorja totálkáros lett, ami legalább egymillió forintos kárt jelent, valamint a 140 ezer forintos nyomozati költséget, és a sérülései miatt szükséges gyógytornák számláit is neki kellett megtérítenie

A lap által megkérdezett jogász elmondta: ebben a helyzetben Ivett már semmit sem tehet, sőt, mivel ő szeghetett KRESZ-szabályokat, indulhat ellene nyomozás és eljárás.

 

Mai nap hírei

A gólyák előtt tiszteleg a Kis-Balaton fővárosa

balaton.hu2 órája

Dúró Dórának üzentek a könyvkiadók, mert bedarálta a kisebbségeknek szóló mesekönyvet

168ora.hu13 órája

Még a pap is zavarba jött, olyan ruhában ment a nő a fia esküvőjére

femcafe.hu13 órája

Nyílt levél Vera Jourovának

demokrata.hu14 órája

Több memóriával és tárhellyel jön az újragondolt Redmi 9A

gsmring.hu15 órája

Két RTL-es műsor áll az élen

mmonline.hu15 órája

Újabb lehűlés közelít még több esővel

agroinform.hu16 órája

Mit kerestek a jászságiak egy budapesti tüntetésen?

jaszsag.ezalenyeg.hu18 órája