Most már Charlie is Budapest díszpolgára

Startlap - Startlap
Összesen nyolc személyt tüntettek ki – a díj mellé egymillió forint jutalom is jár.

A Fővárosi Közgyűlés új díszpolgári címeket adományozott nyolc, Budapest hírnevét, fejlődését a tevékenységével szolgáló személynek – írja a 24.hu. A főváros főpolgármestere terjesztette be a javaslatát, amely alapján a képviselők titkos szavazással döntötték el, hogy kik kapják a díjat és a vele járó egymillió forintos jutalmat.

Idén Budapest új díszpolgárává választották Horváth Károlyt, művésznevén Charlie, Liszt Ferenc-díjas magyar énekest, Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművészt, Mészöly Kálmán volt válogatott labdarúgót és szövetségi kapitányt, Lovász László Széchenyi-nagydíjas matematikust, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, Horgas Eszter fuvolaművészt, valamint Babos Tímea teniszezőnőt. A kitüntetés posztumusz díjazottja Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja és Burger Barna fotóművész.

Ez is érdekelhet

képcím

Kínai elnök Budapesten: itt lesznek lezárások

képcím

A Keleti pályaudvarnál ért véget az Élet menete

képcím

Magyar Péter bejelentette, kiket indít Budapesten a Tisza