Miért a legszegényebbek szavaznak a Fideszre?

Startlap - Startlap
Bemutatta a a 21 Kutatóközpont legfrissebb tanulmányát, amely azt vizsgálta, hogy az anyagi motivációnak milyen szerepe van a Fidesz népszerűségében. Érdekes válaszok születtek. Hírösszefoglaló.

Kutatás: minél inkább szegényebb valaki, annál inkább fideszes

Habár a választók jelentős része a legutóbbi két országgyűlési választáson azért szavazott a Fideszre, mert kedvezőnek ítélte anyagi helyzetének alakulását, éppen a legszegényebb társadalmi csoportban a legnagyobb a kormány népszerűsége, míg a felső 10 százalékhoz tartozók többsége ellenzéki. Miért van ez, és hogyan változtathat rajta a koronavírus-járvány? Fontos kutatás készült, itt olvashatsz róla.

Mázsaszám tornyosul a szemét a Szamosban

Uszálysorral terelik ki a hajókikötőbe a szemetet, és ott markolókkal rakják pótkocsikra. A látvány egészen elképesztő. 

Ezért vihette haza az emberi maradványokat a pátyi boncmester

A rendőrség által lefoglalt bűnjelek egy patológus házának udvarán a Pest megyei Pátyon 2020. június 19-én, miután a helyszínen emberi testrészeket találtak. Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberi test tiltott felhasználása bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Az ügyben egyetlen gyanúsított van. A testrészek nem életellenes bűncselekményből származnak. MTI/Mihádák Zoltán

A Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is vizsgálja, milyen célból hordta haza pátyi házába a halottak testrészeit és az emberi embriókat R. Dénes. Az esetről elsőként beszámoló budapestkornyeke.hu három lehetséges verziót nevezett meg a lehetséges okokkal kapcsolatban. A Magyar Nemzet úgy tudja, a nyomozók körében egy negyedik változat a legelfogadottabb: itt olvasd el, hogy mi is az. 

55 éves korában elhunyt Koncz György

A fotóriporter munkájáról itt olvashatsz bővebben. 

Nem volt nála cigipapír, elszívta a forgalmi engedélyt

Egy 21 éves férfi forgalmi engedélybe tekert egy cigit Mezőcsáton. Kreatív ötlet, csak éppen komoly büntetés jár érte – a részleteket itt találod.

Durva zaklatási ügy

A nő nem akart járni a férfivel, aki másfél hónap alatt csaknem 400 alkalommal hívta a nőt. Sőt, a szegedi férfi a munkahelyén és a lakásán is kereste a nőt, végül már az anyja ajtaját rugdosta. Részletek

Telibe kapta a gyalogost a biciklis a Rákóczi úti zebrán

Videó is készült az esetről.

Veszélyes péksüteményt hív vissza a Lidl

A laktózérzékeny fogyasztók egészségének védelme érdekében a Lidl visszahívja az egyik laktózmentes termékét. Erről a termékről van szó. 

Berobbant a görögdinnye-akció a boltokba

Összeszedtük a legjobb akciókat

Érkezik a várva várt strandidő!

Elég komoly időnk lesz a következő napokban – a Balatonnál nyaralók külön örülhetnek. Részletes időjárás-jelentés itt.

Ez is érdekelhet

képcím

Publicus Intézet: 150-225 ezer szavazót veszített a Fidesz

képcím

Biogolyóstoll, fideszes pártkatona - ellenzéki reakciók Sulyok...

képcím

Curtis: Én, ahogy eddig is, csak zenélni szeretnék, és nem...