Mialatt ezrek tüntettek a rabszolgatörvény ellen, a Fidesznél több mint 1000 szánkó árából folyt a mulatási

Startlap - Startlap
A párt két karácsony előtti rendezvényének költsége meghaladta a 20 milliót.

Komoly összegeket költött karácsony előtti rendezvényeire a Fidesz országgyűlési frakciója. December 17-én egy állófogadásra fizettek ki 8,67 milliót, egy nappal később pedig egy közelebbről meg nem nevezett rendezvényre költöttek 11,65 millió forintot, olyan szerződésekkel, amelyekre nem vonatkozik a közbeszerzési törvény  – írja a Népszava.

Ismerős kivitelezők

A Fidesz-frakció részéről Kocsis Máté és Rozgonyi Eszter írta alá a szerződéseket, de a kivitelezők is ismerősek lehetnek. A méregdrága állófogadást a Csónakázótó Vendéglátóipari Kft. vállalta, ami 2018-ban két parlamenti szaloneseményt is lebonyolított a kormánypárt megbízásából – a társaságban egyébként társtulajdonos a Valton-vezér Vajda Lajoshoz köthető CFTP Hungary Kft.
A december 18-i rendezvényt pedig a Rendezvényguru Kft. vitte el, ami szintén több alkalommal szervezett programot a kormánypárti frakciónak. A Rendezvényguruban társasági tag Varga Szilvia, aki a hvg.hu cikke szerint több mint egy évtizeden át koordinálta a Fidesz programjait: Varga a második Orbán-kormány alatt a Hungarofest nemzeti rendezvényszervező divízióját is irányította, és tagja volt a közmédia Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának is – olvasható a lapban. 

Már tavaly előtt is szépen kaszáltak

A Rendezvényguru egyébként 2017-ben sem járt rosszul: 13 milliós megbízást kapott az ’56-os emlékév kapcsán a Magyarország vendégei elnevezésű programmal összefüggő feladatokra; még ugyanabban az évben pedig közel 11 milliós forintos bulit is szervezhettek a Fidesznek a Bálnában – a 168 Óra szerint a kormánypárt ennyit fizetett a nemzeti konzultációs kampányt záró rendezvényért.

Ez is érdekelhet

képcím

Publicus Intézet: 150-225 ezer szavazót veszített a Fidesz

képcím

Biogolyóstoll, fideszes pártkatona - ellenzéki reakciók Sulyok...

képcím

Curtis: Én, ahogy eddig is, csak zenélni szeretnék, és nem...