Merkely Béla: Újabb jelentős érv a maszkhasználat mellett

Startlap - Startlap
Úgy tűnik, az általános maszkhasználat növelheti a tünetmentes fertőzések számát, így immunitást is generálhat. Reggeli hírösszefoglaló.

Merkely Béla: Újabb jelentős érv a maszkhasználat mellett

A New England Journal of Medicine friss cikkéből derült ki, hogy úgy tűnik, az általános maszkhasználat az új fertőzések arányának csökkentésén túl egy másik nagy jelentőséggel bír. A kutatók szerint növelheti a tünetmentes fertőzések számát, és ha ez igaz, akkor a maszkhasználat immunitást generálhat. A jelenséget ebben a cikkben dr. Merkely Béla magyarázza el.

Hiába készül el a vakcina, korai az öröm: az évszázad szállítmányozási feladata lesz mindenkinek juttatni belőle

Az optimista forgatókönyvek szerint pár hónapon belül elkészülnek az első oltóanyagok, a tömeggyártás a jövő év első felében kezdődhet meg. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség figyelmeztette a kormányokat: ahhoz, hogy a vakcinát biztonságosan elvigyék világszerte mindenfelé, az évszázad szállítmányozási feladatát kell megoldani. Másik fontos dilemma a szer elkészülte után az, hogy kinek juthat belőle – ez a halálozási adatokra is alapvető befolyással van. Miért olyan nehéz feladat a vakcinaszállítás, és miért nem mindegy, hogy kinek adnak a kész oltóanyagból? Erről szól ez a cikk.

KLIK: Tanítás nélküli munkanapok lehetnek ősszel

Fotó: MTI/Komka Péter

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ (KLIK) vezetője az iskolákban tapasztalható jelenlegi hangulatról, járványügyi intézkedésekről, valamint szóba került az iskolaőrség, az őszi érettségi, és a pedagógusok létszáma is.

Simicska távozott, Szíjj László megérkezett, az autópálya-építés meg majdnem a háromszorosára drágult

A Szijjártó Pétert a jachtján vendéglátó Szijj László nem csak a hajója miatt érdekes figura: a birtokába tartozó Duna Aszfalt töretlenül menetel a siker útján, tendergyőzelmeinek összesített értéke bőven százmilliárdos nagyságrendű, egész Európában párját ritkító profitrátával. Ezt a tényt jól árnyalhatja a szeptember elején átadott legújabb magyar autópálya, az M4-es Berettyóújfalu és Nagykereki közötti szakasza, aminek amúgy egyelőre – és ez egy jó ideig így lesz – különösebb haszna nincs. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket ajánljuk a figyelmedbe.

Mészáros Lőrinc gyerekei nem vettek ki osztalékot: mutatjuk, mennyit kerestek tavaly

Az egykori felcsúti polgármester gyermekeinek legnagyobb és legsikeresebb cége Fejér-B.Á.L. Zrt. építőipari vállalkozás. Ennek szárnyalása tavaly mintha megtorpant volna, ugyanakkor így is jókora profitot termelt, ráadásul a többi érdekeltségük remekül szerepelt a 2019-es év során. Pontos számok és további részletek ebben a cikkben olvashatók.

“Arra használjuk majd, hogy nyomást gyakoroljunk” – jön a jogállamisági jelentés, fúkuszban a magyarokkal

Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős tagja kedden nyilatkozott a jövő héten bemutatandó jogállamisági jelentésről. A cseh biztos az unió megelőző eszközeként tekint, de a “problémásnak vélt területeken” ennél azért többről lesz szó. Minderről bővebben ebből a cikkből tájékozódhatsz.

Szijjártó Péter minisztériuma pont azt csinálta, ami miatt listázták a magyar újságírók külföldi útjait

A Telex derítette ki a minap, hogy a külügy részletes adatokat kért a hazai újságírók külföldi szakmai útjairól. Ennek fényében minimum ironikus, hogy ők keresztény érzékenyítő kurzust szerveztek a média munkatársainak. A keresztény médiakonferenciáról és a külügyminisztérium listázásáról itt olvashatsz tovább.

Le Monde: Putyin azt mondta Macronnak, Navalnij saját magát mérgezte meg novicsokkal

Emmanuel Macron francia és Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt hétfőn telefonon beszéltek egymással. A Le Monde szerint Putyin ennek során előadta saját változatát az augusztusban kis híján halálosan megmérgezett Alekszej Navalnij esetéről. Az orosz ellenzéki politikus gúnyos posztban reagált a közösségi oldalán. Részletek itt.

Már 470 gömbölyűfejű delfint ejtettek foglyul a sekély vízű tasmán partok

Fotó: Stephen Rose/Getty Images

Kedden még úgy volt, “csak” 270 állat esett csapdába, azóta viszont delfinek újabb nagy csoportját fedezték fel Tasmánia partjainál. Az álatok tömegesen pusztulnak, a mentésük akadályokba ütközik, ehhez hasonló eset egy évtizede nem történt. További információkért kattints ide.

Nincs több haladék, most már tényleg jön a hideg és az eső

Több mint 10 fokkal esik vissza a nappali csúcshőmérséklet, és a lehűlést kiadós esők kísérik annak a ciklonnak köszönhetően, amely a hét második felében éri el hazánkat. A következő napok részletes időjárás-előrejelzését itt találod.

Ez is érdekelhet

képcím

Hivatalos végeredmény: 87,28 százalékkal győzött Vlagyimir...

képcím

Putyin nyert és már az ukrajnai békekötésről gondolkodik

képcím

Vlagyimir Putyin fölényesen vezet az első részeredmények szerint