Merkely Béla: A fél világ Magyarországra irigykedik

Startlap - Startlap
Semmelweis Egyetem rektora el is mondta, miért is lehetséges ez. Esti hírösszefoglaló.

Merkely Béla: A fél világ Magyarországra irigykedik

Az országos tesztelés részadatai alapján is enyhítene a budapesti korlátozásokon a Semmelweis Egyetem rektora, aki a 24.hu-nak beszélt arról, hogy Magyarországon a járványnak miért nem volt tetőzése. A választ errefelé lehet elérni. 

Fő utcai tragédia: elárulta a rendőrség, miért ugrott ki a 17 éves fiú

Sajtótájékoztatón tisztázta a hatóság, mi történt a Fő utcai lakásban, és miért vetette ki magát a 17 éves fiú a második emeletről. A részletekre errefelé derül majd fény. 

Úgy néz ki, újraindulhat az oktatás

Fotó: Getty Images

Még a feltételes módon van a hangsúly, de azért mégis sokat nyom a latba, hogy a Nemzeti Pedagóguskar elnöke beszélt minderről. Horváth Péter szerint nem hagyományos módon és időpontban veszi majd kezdetét az iskolai nyitás. Minderről ez a cikk számol be. 

Elképesztő, mennyi magyar kért tartós brit letelepedési engedélyt

Nagy-Britannia belügyminisztériuma által csütörtökön ismertetett adatok alapján meghaladta a 3,5 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a helyi hatóságokhoz. Ebből még magyar szemmel is érdekes, hány honfitársunk is kért a szigetországban letelepedési engedélyt – erről itt tudhatsz meg többet. 

Váratlanul felbukkant egy medvecsalád Magyarországon

Illetve nem is annyira váratlanul, hiszen a szakértők úgy vélik, már látták korábban az anyamedvét, illetve a kicsi bocsokat is. Idekattintva kiderül, melyik magyar településen hozták rá a frászt a polgárokra a macik.

Varga Judit közzétette annak a beszédének a leiratát, amit szerinte betiltott az Európai Parlament

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Csütörtökön vitatták meg az EP-ben a magyar kormány járványügyi intézkedéseit a képviselők, ahová Orbán Viktort várták, de ennek ellenére Varga Judit akart itt helytállni, mivel a miniszterelnök a járványügyre hivatkozva nem tudott elmenni. Idekattintva részletek olvashatóak a miniszter asszony “betiltott” beszédéből.

Járványhelyzet: olyanért kapnak támogatást az NB I-es klubok, amiért még soha

A Magyar Labdarúgó-szövetség a legutóbbi elnökségi határozatában bejelentette, hogy az NB I-es klubok mindegyikét tízmillió forinttal támogatja. Ebből a cikkből kiderül, miért is jár nekik a dotáció. 

Egyszer csak felbukkant a legismertebb magyar mém a franciák koronavírus-elleni kampányában

Arató Andrást szinte az egész világ ismeri: jellegzetes, fájdalmasnak tűnő mosolya annyira bevált, hogy az elmúlt években az egyik legismertebb mém lett azután, hogy képe számos fotóügynökségnél feltűnt. Most az egyik legismertebb francia hipermarketlánc köszönőplakátján látható – ha te is kíváncsi vagy rá miként is néz ki, csak ide kell kattintanod. 

Falrengető összeget bukott a német gazdaság a koronavíruson

Egy kiszivárgott dokumentumról számolt be a Reuters nemzetközi hírügynökség, amely szerint a német kormány adatai alapján drasztikusan csökkent az előirányzott adóbevétel a koronavírus-járvány miatt. A megközelítő számon errefelé lehet megdöbbenni.

Ez is érdekelhet

képcím

Legyőzte Japánt, kijutott az olimpiára a női kéziválogatott

képcím

Magyar milliárdokból, titokban finanszírozták az Euronews...

képcím

Polt Péter a parlamentben reagált Magyar Péter hangfelvételére