Megvannak az első szonárképek az elsüllyedt Hableányról

Startlap - Startlap
Az utasok hozzátartozói délután érkeztek Budapestre, miközben Dél-Korea döbbenten figyeli az eseményeket. Orbán Győző giganyereséget vett ki cégeiből, a DK eldöntötte, melyik frakcióba ül, fura korrupciós ügyet vizionált egy hódmezővásárhelyi fideszes. Hírösszefoglaló.

A szonárképek tanúsága szerint az oldalán fekszik az elsüllyedt sétahajó, amelynek túlélőit továbbra is kutatják

Bemutatták a szerda este egy szállodahajóval történő ütközés következtében elsüllyedt Hableány sétahajóról készített első szonárfelvételeket, amelyeket itt találsz. A Hableányon 33 dél-koreai turista, valamint a kétfős magyar személyzet utazott. Az utasok hozzátartozói pénteken kora délután szálltak le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőgépen, amelyről itt nézhetsz meg egy videós beszámolót. A dél-koreai média döbbenten figyeli a budapesti mentést: egy helyi magyar Facebook-posztjai feltárják, miként kommunikálja a dél-koreai média a budapesti baleset hírét. Erről ebben a cikkben olvashatsz részletesebben. Az biztos, hogy a hír szélsebesen terjed, hiszen a hajótársaságokhoz egymás után érkeznek a lemondások, amelyben meg nem erősített információk szerint a budapesti korai és kínai nagykövetség keze is benne van ezen cikkszerint.

Egyelőre hét ember sikerült élve kimenteni, hét ember meghalt, a további 21 személyt még nagy erőkkel keresik – köztük a két magyart is. A mentés péntek délután dráma fordulatot vett: a hajóroncsot annyira nehéz megközelíteni, hogy egy TEK-es búvárt egy mentőbúvárnak kellett kihoznia a víz alól, amiről itt olvashatsz részletesen. Időközben sikerült megtalálni azt, aki a balesetről értesítette a segélyhívó szolgálatot, és beszámolójából egy megdöbbentő tényre derült fény, ami ide kattintvaelérhető. A szállodahajó 64 éves ukrán állampolgárságú kapitányát gyanúsítottként kihallgatták, és indítványozták a letartóztatását. Arról, mit gondol a kapitány a balesetben betöltött szerepéről, itt olvashatsz.

Vesztegetés gyanúja miatt folytat nyomozást az ötödik leggazdagabb magyar ellen a szabolcsi rendőrség

A sajtóértesülések szerint a szabolcsi gazdaságvédelmi osztály csapata vitte el a 61 éves Bige Lászlót nyíregyházi otthonából, ahol ezután házkutatást tartottak, és a hatóságok megszállták a Bige Holding szolnoki gyárát is. Az ügyről ebben a cikkben olvashatsz bővebben.

Ezért sikerült a Momentumnak a magyar EP-választás legváratlanabb eredményét elérni

Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője a párt eredményváró rendezvényén a Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti választás napján, 2019. május 26-án. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Tíz százalékot szerzett a Momentum a vasárnapi EP-választáson, pedig a párt saját felmérései 95 százalékos valószínűséggel azt jelezték, hogy legfeljebb 6,2 százalékos támogatást várhatnak. Ezt Hajnal Miklós kampányfőnök fejtette ki a G7 újságírójának, aki rajta kívül Toplak Tamással, a párt kommunikációs igazgatójával beszélgetett arról, hogyan értékelik a kampányukat és minek tudják be az eredményes szereplést. Minderről bővebben itt olvashatsz tovább.

 

Giganyereséget vehetett ki cégeiből Orbán Viktor apja 

Jó év volt a tavalyi a Gánt Kő és Tőzeg Kft., a Nehéz Kő Kft., valamint a Dolomit Kőbányászati Kft. számára. Mi ezekben a cégekben a közös? Orbán Viktor apja, Orbán Győző a tulajdonos, aki osztalékként ki is vett egy igen tekintélyes összeget a három nyereséges cégből. A pontos számokért ide kattints

Döntött a DK: ebbe a frakcióba ülnek az Európai Parlamentben

Gyurcsány Ferenc nemrég még arról beszélt: pártja egyelőre nem döntötte el, hogy a liberális vagy a szociáldemokrata frakcióhoz csatlakoznak majd az Európai Parlamentben. Azóta viszont sikerült határozniuk, amit Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője jelentett be a Facebookon.

Most már menekül a hódmezővásárhelyi fideszes képviselő az általa kavart álbotrányból

Hegedûs Zoltán a hódmezővásárhelyi közgyûlés ülésén 2018. május 29-én. (MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

Hegedűs Zoltán, a hódmezővásárhelyi Fidesz-frakció vezetője április végén egy remek korrupciós ügyet vizionált: fiktívnek minősített a polgármester, Márki-Zay Péter által kötött két informatikai szerződést, és feljelentést tett hűtlen kezelés miatt. Az ügy tisztázása végett a szerdai rendkívüli közgyűlésre elhívtá a két érintett cég vezetőjét is, Hegedűs azonban inkább kihátrált, és nem véletlenül. A különös esetről itt olvashatsz tovább.

Semjén Zsolt “megalapozatlan jogállamisági kritikákkal” indokolta a különbíróságokról szóló módosítást

A különbíróságok ötlete – amelyek a kormány számára érzékeny politikai és gazdasági ügyeket tárgyalnák – a kezdetektől éles kritikákat kapott. Korábban még az Alaptörvényt is módosították a cél érdekében, az EP-választások után azonban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mégis benyújtotta módosító javasatát, amelyben bizonytalan időre elhalasztják a közigazgatási bíróságok bevezetését. Ebből a cikkből kiderül, milyen frappánsan indokolja a Semjén a javaslatot.

Péntekre virradóra a Fülöp-szigetek csurig pakolt egy hajót Kanada szemetével, hogy visszaküldjék nekik a használt pelenkákat és a műanyag palackokat

Közel hetven konténernyi szemét van azon a hajón, ami péntek hajnalban indult útnak a Fülöp-szigeteki Subic Bay szabadkikötő felől Kanadába. A délkelet-ázsiai ország azután vette a saját kezébe a piszkos ügy megoldását, hogy már évek óta hiába várnak a kanadai oldal lépéseire. Ha érdekel, mégis hogyan került a szigetországba a tetemes szeméthalom, akkor ezt a cikket olvasd el.

Ez is érdekelhet

képcím

Kvíz: Orbán vagy Magyar mondta?

képcím

Orbán: Brüsszel nyálas, váladékos, csigaszerű, nyálkás közeg

képcím

Orbán: Magyarország nem fogja blokkolni a NATO ukrajnai döntéseit