Megszülettek Rúzsa Magdi hármasikrei

Startlap - Startlap
Az énekesnő Instagramon jelentette be szerda este, hogy a babák tegnap megszülettek. Bulvárösszefoglaló.

Megszülettek Rúzsa Magdi hármasikrei

Most még nehéz szavakba önteni az érzéseinket. Boldogság van

– fogalmazott az énekesnő. Ide kattintva láthatod a posztot, és olvashatsz a gyerekek nevéről is.

Harsányi Leventét telefonon rúgta ki az MTVA

A rádiós a közösségi oldalán válaszolgatott a követői kérdéseire, így jött szóba, hogy a Magyarország, szeretlek! című műsorból is eltávolították, nem is akárhogyan. Bővebben.

Babát vár a Keresztanyu Laurája, Tóth Angelika

Babát vár a Keresztanyu című sorozatban a Harangozó Laurát alakító Tóth Angelika. A 30 éves színésznő sokáig nem akart gyereket, a párja pedig ezt elfogadta. Az esküvő után azonban minden megváltozott. A nagy fordulatról maga a kismama számol be itt.

Fél év alatt ragadta el a súlyos betegség Márió feleségét

Közel négy hónappal ezelőtt elhunyt Márió felesége. Most kiderült, milyen betegséggel küzdött a fiatal nő. A Borsnak megszólalt a szívszorító tragédiáról a harmonikás. Részletek.

Így néznek ki ma a Zámbó Jimmy fiai

A kis retró esetlenséggel együtt még megejtőbb látni Jimmy és fiai egykori családi képeit. Ma már más a stílus, és persze a gyerekekből felnőttek lettek. Ha érdekel, hogyan néznek ki ma a Zámbó tesók, ezen a linken megnézheted.

Horváth Éva Baliról adott interjút: „Szeretnénk itt maradni fél, de akár egy évig is”

Az egykori szépségkirálynő és családja év elején Balira költöztek, nagyobbik fiuk már el is kezdte az óvodát Indonéziában. Horváth Éva az nlc-nek mesélt az utazásukról, a megváltozott életkörülményeikről és arról, hogy birkóznak meg a nagy változással két kicsi gyerekkel. Az interjút itt találod.

Beszóltak Majkának a felesége miatt, így vágott vissza a rapper

Egy fürdőruhás kép miatt kritizálták Majoros Hajnalkát, Majka válaszolt a beszólásra. Részletek.

David Beckham leleplezte Victoria 25 éves titkát

David Beckham többet árult el felesége étkezési szokásairól, mint amennyinek Victoria Beckham örült volna. Ha kíváncsi vagy, kizárólag melyik ételt hajlandó megenni Victoria, ide kattints.

Ezzel a trükkel szabadult meg Katalin a Vilmos herceggel flörtölő nőktől

A királyi pár egyik közös barátja, Laura Warshauer szerint Katalin volt az, aki mindig kimentette Vilmost, ha túlságosan rátapadtak a lányok. És hogy hogyan csinálta? Innen kiderül.

Holdampf Linda átszellemülve, japánul énekelte el Kozsónak a Szomorú szamurájt

Az alig egy perces videóban Holdampf Linda olyan átéléssel énekel, mintha Kozsó koncertjének első soraiban tombolna. Itt meghallgathatod.

Borítókép: Rúzsa Magdi várandósan a Dancing With The Stars című műsorban. Fotó: TV2

Ez is érdekelhet

képcím

Károly király első beszéde Katalin hercegné diagnózisa óta:...

képcím

Katalin hercegné bejelentette, hogy rákos

képcím

Megszólalt Katalin hercegné a manipulált fotóról