Megszavazta a parlament: Betiltják a hajléktalanságot

Elfogadták az alaptörvény módosítását.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-06-20 15:32

Az országgyűlés az alaptörvény 7. módosítását 159 igen és 5 nem szavazattal fogadta el – adta hírül a 24.hu.  A bejelentést nagy taps fogadta. 35 képviselő nem szavazott, a Jobbik-frakció azonban igennel voksolt. Még május végén nyújtotta be a kormány az alaptörvény módosítására vonatkozó első tervezetet, amelyet azóta átdolgoztak és újabb témákkal kiegészítettek.

Bekerült az új alaptörvénybe, hogy ne legyen megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás, vagyis tilos lesz a hajléktalanok számára az utcán élni, hiszen minden otthontalan ember számára biztosított a szálláshely.

Továbbá mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. A véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével. Az állam jogi védelemben részesíti az otthont, annak nyugalma megóvása érdekében. A módosításból kiolvasható tehát, hogy az otthon védelemére hivatkozva korlátozni lehet a gyülekezési jogot.

Orbán cinizmusa végtelen: a menekültek világnapján fogadta el a Parlament a Stop Sorost illetve az Alaptörvény-módosítást – írja a HVG. Mostantól ugyanis az is szerepel az alaptörvényben, hogy Magyarországra nem telepíthető be idegen népesség, és nem jogosult menedékjogra az a nem magyar állampolgár, aki Magyarország területére olyan országon keresztül érkezett, ahol üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nem volt kitéve.

Mit érint még a módosítás?

A lap összegyűjtötte, mit is jelent még az alaptörvény módosítása, amivel kimondták:

  • a menedékjog biztosításának alapvető szabályait kétharmados törvény határozza meg,
  • a menedékjog elbírálásának feltételeit is sarkalatos törvény határozza meg,
  • rögzítik, hogy a rendőrség is részt vesz a jogellenes bevándorlás megakadályozásában,
  • a közigazgatási bíróságokat is az Alaptörvénybe vésik,
  • útmutatást adnak a bíróságoknak a jogértelmezéshez,
  • a szomszédokra hivatkozva korlátozni lehet a gyülekezési jogot (amire elismerten azért volt szükség, mert a politikusokat idegesítik a házuk előtt tüntetők),
  • a keresztény kultúra védelme minden állami szerv feladata.

A Stop Sorosként emlegetett, valójában “jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos módosításáról” nevet viselő törvénnyel bűncselekménnyé minősítették az illegális bevándorlás szervezését.

Így tehát a BTK. új tényállással egészül ki – számolt be róla az Index – jogellenes lesz a bevándorlás segítése. Amit az követi el, aki

olyan személynek segít menedékjogi eljárást kezdeményezni, aki a hazájában, a tartózkodási helye szerinti országban vagy olyan más országban, amelyen keresztül érkezett, nem felel meg a politikai menekültstátusz elnyerése feltételeinek, vagy olyan személynek segít tartózkodási jogcímet szerezni, aki jogellenesen lépett be vagy jogszerűtlenül tartózkodik Magyarországon.

Kocsis Máté frakcióvezető korábban azt mondta, az előterjesztés szerint a jogellenes bevándorlás elősegítését az követi el, aki szervezett tevékenységet folytat azért, hogy Magyarországon menedékjogi eljárás kezdeményezését tegye lehetővé olyasvalakinek, aki nincs üldözésnek kitéve. Ez akár 5-90 nap elzárással büntetendő.

A módosítás megszavazása előtt az LMP közölte, hogy ugyan bent lesz a szavazásnál az ülésteremben, de nem fognak gombot nyomni.

A Jobbik indoklása

A Jobbik közleményben így indokolta a döntését miért szavazta meg a javaslatokat. A párt szerint a ma elfogadott javaslat “a kormánypropaganda állításaival ellentétben nem fogja megállítani az illegális migrációt, nem alkalmas a kereszténység védelmére és nem írja felül a Genfi Egyezményt sem, ahogy a hajléktalan sorsú emberek is a közterületeken fognak maradni lakhatási gondjaik megoldásáig. A közigazgatási bíróságok kapcsán egy keretrendszert határoz meg, amelynek konkrét szabályozása el sem kezdődött.”

A kormány célja ugyanis a Jobbik szerint nem a megfogalmazott problémák tényleges megoldása, hanem annak választási kampányokban való kommunikációs felhasználása.

Mai nap hírei

Új módszer az unokázós csalásoknál

szabadeuropa.hu3 órája

Kórházba került Tokár Tomi kisfia

napidoktor.hu5 órája

Kocsis Máté bemondta a Kossuth Rádióban, hogy a baloldal képtelen az összefogásra

168ora.hu7 órája

50.000 Ft alatti bomba ajánlatok a hétvégére – Ne maradj le!

gsmring.hu8 órája

Kedvezőbb közlekedési feltételek a Balaton és a főváros között

balaton.hu8 órája

Rövid élet után gyors búcsú Mercedes X-class

gepmax.hu9 órája

5+1 dolog, amiről nem is gondolnád, de a szüleidtől örökölted

joy.hu10 órája

Agymosás a sógoroknál

demokrata.hu17 órája