Megható temetéssel búcsúztatta Demján Sándort a magyar elit

Startlap - Startlap
Jóbarátja, Csányi Sándor gyászbeszéde közben el is sírta magát.

Demján Sándor életének 75. évében, március 26-án hunyt el. Magyarország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 19-es parcellájában kapott végső nyughelyet.

Nyilvános temetési szertartásán több ezren vettek részt, a hozzátartozók kérésének megfelelően a gyászolók kezükben egy szál virággal érkeztek.

Orbán Viktor és Lévai Anikó (MTI Fotó/ Illyés Tibor)

A szertartáson több közéleti személyiség és politikus is megjelent, többek között Orbán Viktor és felesége Lévai Anikó, Varga Mihály, Fodor Gábor, Tarlós István, Hiller István, Habsburg György, Molnár Gyula, Mága Zoltán, Pintér Sándor, Andy Vajna és Rókusfalvi Pál.

Csányi Sándor (MTI Fotó/ Illyés Tibor)

“Mint annyi sikeres ember, Sándor is nagyon nehéz körülmények közé született. Amikor megkérdezték, minek köszönheti a legtöbbet, azt mondta épp ennek a szegénységnek. Szenvedéllyel szerette a munkáját, aminek ő is és mi is sok örömet köszönhetünk. Amikor az FHB élére került, mindenki félt, hogy most mi lesz, milyen bankár lesz belőle, majd a vállalkozóknak könnyen ad hitelt. Nem volt hagyományos bankár, nehezen tűrte a konvenciókat és korlátokat, ahogy az inge felső gombját se szerette begombolni. Félelmetes volt a munkatempója, talán már ekkor elkezdte fogyasztani az éveit. Sándor mindig azt mondta, hogy mindenki pótolható. Én ebben nem értek egyet vele. Biztos meghatódna, ha tudná mennyien jöttünk el elbúcsúztatni őt. De miért is ne lenne így? Egy jóbarátot az ember az utolsó útjára nem enged el egyedül” – Csányi Sándor, az OTP bank elnök-vezérigazgatója búcsúztatta ezekkel a szavakkal egyik legkedvesebb barátját. A milliárdos vállalkozó annyira elérzékenyült, hogy beszéde közben el is sírta magát, írja a Blikk.

Tarlós István (MTI Fotó/ Illyés Tibor)

Ezután Budapest főpolgármestere, Tarlós István méltatta Demján Sándort, majd Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is elbúcsúztatta a sikeres üzletembert.

A beszédek után az elhunyt egykori osztálytársa, Bálint András szavalt el egy verset, amit Demján Sándor írt. Magyarország egyik legismertebb közgazdásza ugyanis szabadidejében verseket költött feleségéhez, Lídiához. A koporsó leeresztését az a zenekar kísére, amelyik 1987 óta Demján Sándor minden születésnapján és vállalati rendezvényén játszik.

Címlapkép: MTI Fotó/ Illyés Tibor

Ez is érdekelhet

képcím

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát, fotókon a szertartás

képcím

Ezrek kísérték végső útjára Alekszej Navalnijt

képcím

Ultimátumot adtak az oroszok Navalnij anyjának a holttestről