Meghalt az utolsó magyar vándor - ég veled Gergő!
Páratlan életút ért véget december 23-án vasárnap reggel, amikor Gecse Balázs Gergőt halálra gázolt egy idős autós délkelet-Franciaországban, Villard-Bonnot környékén.
Mesebeli vándorlegény
Gergő olyan ember volt, mint aki szó szerint a mesekönyvek lapjai közül lépett ki: aki megtestesítette a szegény vándorlegényt, akit mindenhol befogadnak, tárt karokkal várnak, és még a nélkülözők is vacsorával kínálnak.
Az élete volt a szabadság
A maga által épített ekhós szekerével, ökreivel, kecskéivel és hűséges kutyájával először a magyar vidéket járta körbe. 18 évesen, a frissen érettségizett móri fiatalember úgy döntött, egyetem helyett a országjárást választja, lemondva a rohanó világ minden kötelezettségéről.
El kell mondanom, hogy ő valóban egy szabad ember volt. Talán az utolsó szabad emberek egyike. Ezért a szabadságért számtalan és komoly áldozatot hozott hosszú vándorlása során, s a rohanó világ, a sors eltaposta most őt is. Le kellene mindannyiunknak lassulni, szabadon kellene élnünk, mert így a vesztünkbe rohanunk
– írja Weiner Sennyey Tibor a drót.eu cikkében, melyben azt is aláhúzza az író: a leghíresebb magyar vándort érdekelte a költészet és az irodalom is.
Kifejtette véleményét arról, hogy az emberek rabszolgák ebben a világban, s ő, a maga részéről szeretne szabad maradni. Utazni és tanulni. Nem kötődni és nem ragaszkodni semmihez, csak járni a végtelen utakat, megismerni Európát és a világot
– fogalmaz Weiner.
A zaol.hu korábbi cikkéből Gecse Balázs Gergőről rengeteg érdekesség kiderül; például az is, hogy hiába vették fel az állattudományi karra, örök vándorrá vált, nem tudott már többé egy helyben ülni, szűk lett volna neki az iskolapad.
Közzétette: Pino Carenzo – 2018. május 25., péntek
Első útján – még 2004-ben – társai Bürök a szürkemarha, Mici és Lőrinc a két kecske, valamint Titkár a terelőkutya volt. Azóta többször változott a felállás, a cél azonban soha: végtelen szabadságban élni, mint a madár, örök barátságban emberrel és a természettel.
Utazásai során gyönyörű tájakon vonult át, sok jótét lelket ismert meg, és soha, de soha nem akarták elkergetni sehonnan sem. Ahol tábort vert a kompániájával – legyen az rét, mező, vagy akár egy falu széle – ott a környékbeliek többnyire étellel, itallal, jó szóval látták vendégül. Cserébe gyakran mondott meséket, és bizony előkerült a tangóharmónikája is, melyen remekül játszott.
Nem kért senkitől, viszont sokat adott
De mindig is önellátó volt, soha nem szorult másra, hiszen vándorlása során rendszeresen vállalt munkát. Kiváltképp jól értett a fafaragáshoz, és asztalosként is helytállt, nem is beszélve a zenélésről. Ahogyan nem állt tőle távol a bőrművesség, nemezelés, kötélverés sem.
De ha más nem akadt, ahhoz sem volt rest, hogy istállókat takarítson naphosszat – írja a 444.hu külön neki szentelt cikkében.
Közzétette: Vénus Leponey – 2018. augusztus 28., kedd
Akik találkoztak vele vándorlása során, azok mind egyértelműen állították, hogy sokat kaptak tőle. Mert abban a világban, ahol senkinek sincs semmire ideje, abban az ő nyugalma volt maga a természet ritmusa.
Nemet mondott a mai kor minden kiváltságára, tévét, újságot évekig nem látott, inkább az emberek szavát figyelte, neki bőven elég volt az, amit tőlük hallott.
2008-ban egy szívhez szóló kisfilmet is forgattak vele, Pusztán egy vándor címmel.
Váratlanul lett szomorú a vége
A hosszú évek alatt keresztül-kasul bejárta hazánkat, így szabad lelkének szűk lett Magyarország, ezért nekivágott Európának. Vándorlásának szeptember 23-án, vasárnap vetett véget egy 90 éves nyugdíjas Franciaországban, aki autójával belerohant a fiatalember kis csapatába az út szélén.
Akik jobban megismerhették útjai során, mind úgy néztek rá, mind az utolsó szabad emberek egyikére, aki tényleg azt csinál, úgy él, ahogy akar. Nem is szeretett volna ő többet ettől a világtól.
Ég áldjon Gecse Balázs Gergő!
