Megalázott egy dadogó embert a Starbucks alkalmazottja, kirúgta a cég

Ritka szemtelen volt a barista, de azért a világmárka elég nehezen vált meg tőle.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-07-07 19:35

Fotó: Thinkstock

A Facebookon terjedt el egy poszt amelyben egy Tan Lekwijit nevű férfi írta le, hogy miként szégyenítették meg ismerősét a philadelphiai Starbucksban.

Sam, a férfi barátja ugyanis beszédhibás, és már akkor zavarba hozták, amikor kért egy kávét, és a barista szemtelenül így válaszolt neki: Rendben, S-s-s-sam (a legnagyobb nemzetközi hálózattal rendelkező kávézóban ráírják az ügyfelek nevét a poharukra, miután megkérdezték tőlük).

Ezek után jött az igazi hideg zuhany Sam számára, amikor is meglátta a nevét, már nyomtatott formában, melyet SSSAM-ként írtak le.

Fotó: Facebook

Sam még aznap küldött a Starbucks ügyfélszolgálatának egy e-mailt, amelyben leírta, miként viselkedtek vele, így a válaszüzenetben a cég képviselője elnézést kért, és felajánlott egy 5 dolláros (!) utalványt is. Hamarosan azonban felkapta a net a sztorit, és ezután a Starbucks már nem engedhette meg magának, hogy ennyiben hagyja az ügyet, így inkább kirúgták az alkalmazottat.

Mai nap hírei

Kuvasz kontra farkas, vagyis ősi magyar kutyák a nagyragadozók ellen

agraragazat.hu9 órája

Katalin hercegné legutóbb viselt nyaklánca felér egy vallomással

joy.hu11 órája

Átadták Kiss-Rigó egyházmegyéjének a 30 milliárdos Hungarikum Ligetet

ezalenyeg.hu11 órája

Csehszlovák terepjáró a feledés homályából: Skoda Trekka

agroinform.hu11 órája

951-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

demokrata.hu15 órája

Azt hittem, csak megfáztam, de Covid volt - innen tudtam a különbséget

femcafe.hu16 órája

Újra divatba jönnek a vályogházak

uzletesutazas.hu18 órája

Hogy kerültek az első, magyar tengeralattjáró roncsai a Balaton fenekére?

balaton.hu19 órája