Még a Hungaroring nyomvonala se volt kiásva, Kesjár Csaba már ott száguldozott a Zsigulijával

Startlap - Startlap
Ha nem történik egy tragikus baleset egy német versenyen, az egyik legsikeresebb magyar sportoló lehetett volna. Február 9-én ünnepelné születésnapját.

A nyolcvanas évek fontos időszak volt a magyar autóversenyzés számára: ekkor épült a Hungaroring, és ekkor tűnt fel Kesjár Csaba, aki a szakmabeliek egybehangzó állítása szerint az első magyar Forma-1-es versenyző lehetett volna. Azonban alig 26 évesen, 1988. június 24-én Kesjár Csaba Nürnbergben halálos balesetet szenvedett.

Létrejött ez a házasság, hogy Eccleston úr és Magyarország megépíti ezt a pályát, és akkor már Csaba itt nyüzsgött a pályán velem együtt, még csak a nyomvonala volt kiásva, és már akkor Zsigulival száguldozott itt

– magyarázta aznRTL Klubnak Bódis Kálmán, aki gyakran versenyzett együtt Kesjárral. Hogy pontosan mi okozta a nagyreményű versenyző hirtelen halálát, máig vita tárgyát képezi. A hivatalos verzió szerint az NSZK Forma-3-as bajnokságának edzésén fékhiba miatt teljes sebességgel a védősávnak ütközött az autó – írja a gphirek.hu.

Az 1962. február 9-n született fiatal pilóta halála a közönséget és a versenytársait egyaránt sokkolta, a mezőny a szponzorok kérése ellenére megtagadta a verseny folytatását, temetésén pedig ezrek kísérték végső útjára Keslár Csabát a Farkasréti temetőben.

Hogy valóban ekkora hatással volt a kortársaira, az akkor derült ki, amikor meghalt. Ott voltam a temetésén, ahol több ezren vettek részt, az akkori fiatal értelmiség, sportoló réteg, gyönyörű lányok tucatjai sírtak. Egyszerűen a barátjukat, az ideáljukat siratták benne

– vélekedik Dávid Sándor sportújságíró. Szabó Imola, Kesjár Csaba barátnője így emlékszik a baleset pillanataira:

Csak akkor kezdtem sejteni, hogy vele van a gond, amikor már minden autó bent volt, csak az övé nem. (…) Egy kordonnal vették körül az egészet, és nem is engedtek oda, én már csak az autó nagyon összetört roncsait láttam egy pillanatra.

Harminc évvel ezelőtt Kesjár a Vas Népének adott interjújában pont arról beszélt, mennyire nehéz egy Forma-3-mas autót irányítani:

Egy normál autó, a Forma Ford vagy az Easter mindig utánaenged egy kicsit a kanyarokban, mindig van lehetőség korrigálni. A Forma–3-ban nincs. Kőkemény a kocsi. Ha hibáztál, elment a verseny. Ráadásul harmincnégy sikerre éhes fiatal versenyző tülekedik a futamokon azonos, vagy közel azonos autókban. Némelyikük jóval több versenykilométerrel a kezében, lábában és a fejében, mint például én. Nem ritka, hogy az első és a tizedik között a célban nincs több egy másodpercnél.

– idézi az interjú szövegét a Veol.

Kesjár – aki egyébként a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnök oklevelet szerzett – gokarttal kezdte, majd 1982-ben kiváltotta az autóversenyzői igazolványt, és sorra nyerte a bajnoki címeket. Pályafutása csúcsának érdekes módon azt a pillanatot tartják, amikor az 1987-es Magyar Nagydíj után első magyarként beülhetett egy F1-es autót volánja mögé a Zakspeed csapat főnökének meghívására.

Egy kört engedtek neki elvileg, meg hogy ne váltson a harmadik sebesség fölé, de hát amint elindult, mindenki a haját tépte, mert Csaba úgy elindult, mintha vissza se akarna jönni, úgyhogy ment három kört, vagy talán négyet is

– magyarázza Dávid Sándor. A dolog jelentőségét mutatja, hogy egészen 2002-ig kellett várni arra, hogy újra magyar pilóta ülhessen Forma-1-es autóba: ekkor Baumgartner Zsolt kapott lehetőséget néhány körre.

Keveset találkoztunk, a balesete előtt másfél évvel kerültünk igazán közeli kapcsolatba. Ő egy valódi életvidám kölyök volt, aki nagyon szerette azt, amit csinál, és mindent alárendelt ennek. Bármilyen csibészségben benne volt, a céljaiban pedig nem ismert lehetetlent. Ilyen ember volt Kesjár Csaba.

– fogalmazott a formula.hu-nak egy tavaly nyári interjúban ifjabb Kesjár János, Csaba unokaöccse.

Közzétette: Zsembery Barnabás – 2018. június 20., szerda

A tragikusan fiatalon elhunyt versenyző emlékét halála harmincadik évfordulója óta Zuglóban emléktábla őrzi, és egy budaörsi általános iskola is viseli a nevét. Kesjárnak semmi kötödése a Pest megyei településhez, az intézmény mégis felvette a nevét. A sporttagozatos iskola ugyanis éppen a baleset évében épült, és a tanulók kívánságára lett Kesjár Csaba a névadó.

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka