Meccs közben a pályán esett össze a csornai focista, a mentőautóban meghalt a 28 éves fiú

Startlap - Startlap
A szerény, mindig mosolygós fiatal sportolót mindenki nagyon szerette. Ő és menyasszonya nemrég vásárolták meg közös otthonukat, esküvőjüket jövőre tervezték.

Váratlan tragédia szakította félbe a 61. percben a Csornai SE-Lébény SE hétvégi meccsét: a Csorna játékosa, Sipőcz Tamás összeesett a meccs közben – írja a Kisalföld. A mentők először sikeresen újraélesztették a 28 éves sportolót, Sipőcz Tamás azonban az oldalvonal mellett a mentőautóban elhunyt.

Szomorú szívvel tájékoztatjuk sportbarátainkat, játékosunk Sipőcz Tamás a Csornai SE-Lébény SE megyei I. osztályú…

Közzétette: Csornai SE – 2018. november 11., vasárnap

Egy hosszú átadásra figyelt a pályán szinte mindenki, ami után azt vettük észre, hogy az egyik hazai játékos összegörnyed, majd összeesik. A hazaiak gyúrója és a kapus azonnal odafutott hozzá, s megpróbáltak neki segíteni. Nem volt az eszméleténél, s látszott, hogy komoly a baj. Valaki aztán mentőt hívott, ami nagyon gyorsan, öt-hat perc alatt meg is érkezett. A mentők ott a pályán elkezdték újraéleszteni, s úgy tűnt, ez sikerült is nekik. Aztán betették a mentőbe, de nem tudtak vele elindulni. Kiderült, hogy ismét újra kellett éleszteni. Úgy negyven-ötven percig küzdöttek az életéért, de sajnos nem tudták megmenteni

– fogalmazott a Lébény egyik játékosa, Sallai Dávid. A játékvezető leállította a meccset. Családi János, a Csornai SE elnöke érthetetlennek tartja a történteket, és mélyen megrendült a fiatal játékos halálától.

Tamás a nyáron igazolt hozzánk. Rendkívül szerény, halk szavú ember volt. Mindenki tisztelte, szerette őt a csapattársak közül. Rettenetesen sajnáljuk, ami történt. Nem is értem, hogyan fordulhatott ez elő. Szeretném ezúton is részvétünket és sajnálatunkat kifejezni Tamás hozzátartozóinak 

– fejtette ki a klubelnök. Sipőcz Tamás csornai pályafutása előtt öt szezonon át a Répcementi SE csapatát erősítette. Az egyesület elnöke, Takács Lajos egykori játékosáról a Facebookon elmondta: Sipőcz családalapításra készült, párjával jövőre tervezték az esküvőt, és nemrégiben vásároltak házat Csornán.

2012-től 2018 nyaráig volt a Répcementi SE játékosa. Több aranyérmet és ezüst érmet nyert velünk a megyei másod…

Közzétette: Lajos Takács – 2018. november 11., vasárnap

Tamás elvesztése nagy veszteség mindannyiunknak, akik a megye sportcsaládjának tagjai vagyunk. Igazi közösségi ember volt, aki mindent megtett a csapatáért, a játékostársakért. Azaz a mezért, amit viselt. A dénesfai önkormányzatnál is dolgozott rövid ideig mint karbantartó, így polgármesterként a főnöke voltam. Sokat voltunk együtt, sokat beszélgettünk annak idején, de nemcsak én szerettem meg őt, hanem mindenki. Szerény, szorgalmas, a rá bízott feladatokat legjobb tudása szerint ellátó ember volt. Ezt így, múlt időben még kimondani is szörnyű

– közölte Takács Lajos.

Ez is érdekelhet

képcím

Meghalt B. Révész László, a magyar televíziózás egyik...

képcím

Meghalt Finta József építész, aki nélkül ma Budapest és az...

képcím

Meghalt David Soul, a Starsky és Hutch főszereplője