Matt Damon ma este az életéért küzd

Startlap - Startlap
No, meg azért, hogy megismerje elfelejtett, sötét oldalát.

A ma esti film három Oscart is hozott készítőinek, amiről ráadásul alig lehet tudni, mert olyan kategóriákban érdemelték ki, amit kevésbé tart számon a nagyközönség.

De mielőtt erre kitérnénk, nézzük a méltán világhírűvé vált Bourne-trilógia lezáró részét (persze ezután is kaptunk még belőle, de ez az eredeti, Robert Ludlum könnysorozatának utolsó kötetéből készült filmváltozat).

Ennek is – az egyébként szintén Oscar-díjas – Matt Damon a főszereplője (Jason Bourne-ként), és minthogy az előző két részben is, most is üldözött lesz, de olyannyira, hogy folyamatosan kell majd kapkodnunk a fejünk, mert Paul Greengrass rendező mindent megtett, hogy egy pillanatra se üljön le a sztori.

Mert amúgy az meg arról szólna, Jason Bourne még mindig egy hajszolt vad, akit kegyetlen gyilkossá képeztek ki – pont azok, akik újra el akarják kapni. De ez őt nem riasztja el, mert még mindig azt szeretné megtudni, hogy ki is ő saját maga.

Ebben a részben ezért földrészeken és világvárosokon át robognak a szereplők a végzetük felé, kicselezve a legkeményebb zsarukat, és a leggátlástalanabb titkos ügynököket is.

Persze, hogy az elején beígért Oscar-díjakról is beszéljünk: a film három olyan szobrot kapott, amit leginkább csak a szakma tart számon:
– Legjobb vágás: Christopher Rouse
– Legjobb hang: Kirk Francis, Scott Millan és David Parker
– Legjobb hangvágás: Karen M. Baker és Per Hallberg

A Bourne-ultimátum – amerikai akcióthriller, 2007., hossz: 110 perc

Műsoron: Viasat3 – 04.04. szerda 21:00

 

Címlapkép: Europress /  Archives du 7eme Art / Photo12 

Ez is érdekelhet

képcím

Bencsik András pusztító kritikát írt az új Petőfi-filmről

képcím

Jákob Zoltán saját műsorral tér vissza A Nagy Ő után

képcím

Tüntetők és rajongók várták Johnny Deppet - elstartolt a 76....