Maradhatnak a holokauszttagadók a Facebookon

Startlap - Startlap
Ezt maga Mark Zuckerberg mondta.

Nem tiltják le a Facebook internetes közösségi oldalról a holokauszttagadókat – jelentette ki Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója, aki ugyan mélyen sértőnek találja az ilyen tartalmakat, de úgy vélekedett, hogy nem kell minden esetben eltávolítani ezeket.

Egy szerdán megjelent interjúban Zuckerberg úgy vélekedett, hogy nem szükségszerűen kell a sértő tartalmakat letiltani az oldalról, csak akkor, ha azt célzottan valaki megsértésére vagy megtámadására szánták.

Hozzátette, ő maga is zsidó, és egyáltalán nem áll szándékában védeni a holokauszttagadókat, de különbséget kell tenni a szándékosan ártani akarók és azok között, akik rosszul értelmeznek valamit.

Élesen bírálják a döntést

A vezérigazgató szavai éles kritikát váltottak ki. Az egyesült államokbeli Rágalmazás Elleni Liga (ADL) közleményében azt írta: a Facebooknak “erkölcsi és etikai kötelessége” megtiltani, hogy emberek a közösségi portál oldalán a holokausztot tagadó tartalmakat terjesszenek.

Bírálta és hibásnak tartja Zuckerberg álláspontját az amerikai székhelyű Simon Wiesenthal Központ zsidó jogvédő szervezet egyik vezetője, Abraham Cooper rabbi. Véleménye szerint a holokauszttagadóknak két csoportjuk van: az egyik abban hisz, hogy nem volt Auschwitz, míg mások, mint Irán is, az ott abbahagyott tevékenységet fejeznék be. Copper hozzátette: a központ 2009-ben ígéretet kapott a Facebook tisztviselőitől, hogy az Iránhoz hasonló államok nevében az oldalra feltett, a zsidókat propangandacélzattal befeketítő tartalmakat eltávolítják.

A nácik által elkövetett holokauszt a legjobban dokumentált rémtett a történelemben; nem lehet a “gondolatok szabad cseréjével” igazolni, hogy a Facebookra felkerülhetnek a holokauszttagadást hirdető tartalmak, hiszen ebben az esetben már maga a gondolat hazugságon alapul – hangoztatta a központ képviselője.

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter máris veri Orbánt és a Megafont a Facebookon

képcím

Magyar Péter kéréssel fordult követőihez

képcím

Kvíz: Palkovics, Liu fivérek - Tudod, hogy mi történt velük?