
A kijárási korlátozások bevezetése óta jelentősen megnövekedett a fővárosban a biciklizők aránya. Ebben a cikkben annak jártak utána, hogy mi az, amit ebből a szervizek érzékelnek.
A sajtóértesülések szerint már 2017-ben elindult a tesztüzeme a pénteken nagy sikerként elkönyvelt nemzeti oltóanyaggyárnak. A Debreceni Egyetem mellé betársult Fluart Kft., az ország egyetlen vakcinaüzeme pedig egy nagy sikertörténetként indult cég utódja, amelyet 2009-ben még élesen támadott a Fidesz egy állami támogatás és ciprusi offshore tulajdonosa miatt. Azóta viszont ők is rájöttek, hogy az oltóanyagok saját előállítása stratégiai érdek. Részletek itt.
Szombatról vasárnapra virradó hajnalban egy I. kerületi, érettségit ünneplő házibuli közben kiesett egy 17 éves fiú egy második emeleti lakás ablakán. Édesapja, Nagy László ebben a cikkben nyilatkozik a tragédia részleteiről.
Orbán Viktor április 19-én egy elejtett félmondatban közölte az egyik kórházas videójában, hogy május 3-ára várják a járvány tetőzését. Ehhez magyarázatot sem akkor, sem később nem fűzött. A jelenlegi adatokból már látszik: a kormányfőnek igaza lett, napra pontosan akkor volt a legtöbb aktív koronavírus-fertőzött. Vajon ilyen pontos volt a járványügyi előrejelzés, vagy a miniszterelnök szavaihoz igazítják a statisztikát? Erről szól ez a cikk.
A Népszava birtokába került egy levél Tarlós István tollából, amelyet már mint miniszterelnöki megbízott küldött Orbán Viktornak. Budapest korábbi főpolgármestere egy 19 pontos javaslatcsomagot állított össze, amellyel kapcsolatban a kormánynak a koronavírus-járvány idején kellene döntenie. A figyelemre méltó ajánlások egyikét már meg is fogadta a kormány. Ha ide kattintasz, belenézhetsz Tarlós levelébe.
Tovább nőtt a regisztrált koronavírusos betegek száma Magyarországon, és többen meghaltak, ugyanakkor már 1000 felett jár a vírusból felgyógyultak száma. A koronavírussal kapcsolatos friss, hazai statisztikákat erre a linkre kattintva ismerheted meg.
Április 30. óta új tulajdonosa van a kaszinóüzemeltető Las Vegas Casino Zrt.-nek: Andy Vajna egykori érdekeltsége Garancsi István és Szalay-Bobrovniczky Kristóf birtokába került. És rögtön át is írták az alapszabályt úgy, hogy az összes profitot kivehessék két napon belül. Részletek itt.
Március 11-én megtartották a Hableány ügyében az előkészítő ülést, de csak ősszel folytatnák a tárgyalást a járvány miatt. A hajó roncsa továbbra is bűnjelnek számít, és a szakértői vélemények elemzéséig biztosan az is marad. Ha érdekel, mi történt a Hableánnyal a baleset óta, és milyen sors várhat rá később, akkor itt folytasd az olvasást.
A kijárási korlátozások bevezetése óta jelentősen megnövekedett a fővárosban a biciklizők aránya. Ebben a cikkben annak jártak utána, hogy mi az, amit ebből a szervizek érzékelnek.
A hét közepén is változékony időre számíthatunk, ráadásul a déli tájakon kora nyári hőmérsékleteket mérhetünk, északon viszont a sok felhő miatt jóval hűvösebb lesz. A következő napok részletes időjárás-előrejelzését itt találod.