Már csak szerdáig érvényesek a tavalyi éves autópálya-matricák

Startlap - Startlap
Több módosítás is hatályba lépett január elsejétől.

Január 31-ig, azaz szerdán éjfélig érvényesek a 2017. évi éves országos és megyei autópálya-matricák.

A díjak idén nem változnak, de új fizetős szakaszok kerültek a rendszerbe, mint például Győr-Moson-Sopron megyében az M85-ös Csornát elkerülő második szakasza, valamint Hajdú-Bihar megyében az M35-ös Debrecen-Berettyóújfalu szakasza.

Tavaly rekordszámú, csaknem 14 millió e-matricát vettek az autósok, mintegy 8 százalékkal többet az előző évinél, ami 69 milliárd forint bevételt jelentett a 2016-ban befolyt 64 milliárd után.

A megyei e-matricák iránti kereslet jelentősen emelkedett, tavaly több mint 1,7 millió fogyott, mintegy 200 ezerrel több az előző évinél.

Idén január 1-jén jelentős módosítások léptek életbe az országos gyorsforgalmi úthálózat használatában. Például ha valaki e-matrica előzetes megvásárlása nélkül hajt fel díjköteles útra, 60 perc áll rendelkezésére, hogy pótolja a mulasztást.

Ezen felül megváltoztak a nagycsaládos kedvezmény igénybevételének szabályai is, így már a háromgyermekes családok is élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy D2 díjkategóriába tartozó járművükre a jóval alacsonyabb árú D1 díjkategóriájú jogosultságot vásárolják meg.

 

Forrás: MTI

Címlapfotó:

Ez is érdekelhet

képcím

Jövőre két újabb megyében lesznek fizetős útszakaszok

képcím

USA: Szuperköd okozott tömegbalesetet egy autópályán - legalább...

képcím

Az általános iskolák kivételt képeznek a 18 fokos irodaszabály...