Májustól csak ott nem tüntethetnénk, ahol van értelme - Semjén elintézi

Startlap - Startlap
Módosító javaslatot nyújtottak be a településkép-védelmi törvényhez.

Semjén Zsolt törvényjavaslata alapján jövő májustól a Kossuth téren és országszerte más fontos helyszíneken csak akkor lehetne tüntetni, amikor azt az állami szervek jónak látják, vagyis akár sohasem – írja a zoom.hu.

A településkép-védelmi törvényhez benyújtott friss módosítás ezt a közterület-használat újraszabályozásával érné el. A javaslat indoklása így szól:

A törvényjavaslat a nemzeti ünnepek, gyásznapok, emléknapok, illetve más (pl. vallási) ünnepek hagyományos állami, illetve önkormányzati helyszíneit az ünnepi esemény, valamint az arra való felkészülés időtartamára – a közterület-használat szempontjából – kiveszi a közterület fogalma alól.

A lépés a Kossuth tér mellett számos fővárosi és vidéki – az önkormányzatok igényétől függően – közterületet érinthet. Az állami ünnepségek fővárosi helyszíneit a törvény sorolja fel, az önkormányzati helyszínek megállapítására pedig az önkormányzatoknak adnának rendeletalkotási felhatalmazást.

A javaslat szó szerint így fogalmaz:

e helyszínek a törvény által „lefoglaltak” lesznek az ünnepségek idejére. (…) a javaslat célja, hogy törvénnyel kizárja azt a lehetőséget, hogy a nemzeti ünnepeken és hasonlóan fontos ünnepi alkalmakkor versengés alakuljon ki a közélet szereplői, pártok és civil szervezete között az érintett közterületek „lefoglalása” során.

Semjén javaslata tételesen is megjelöli azokat a közterületeket, amelyek állami használatát mentesíti a bejelentéshez kötöttségtől, és a törvény erejénél fogva kijelöli e közterületeket a nemzeti és állami ünnepek, más megemlékezések céljára – folytatódik az indoklás, lehetővé téve ily módon, hogy “az érintett időpontokban ezek a területek nem minősülnek bárki által használható közterületnek, amelyre az általános szabályok vonatkoznak.”

Íme, az állami „kisajátításra” javasolt fővárosi helyszínek és időszakok:

Március 15:

00:00 órától 24.00 óráig: az V. kerületi Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, az V. kerületi Zoltán utca (a továbbiakban: Zoltán utca), Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, az V. kerületi Szalay utca (a továbbiakban: Szalay utca), Balassi Bálint utca, Kálvin tér, az V. kerületi Kecskeméti utca (a továbbiakban: Kecskeméti utca), Bródy Sándor utca, Múzeum körút, Múzeum utca, Pollack Mihály tér, Kossuth Lajos
utca-Múzeum körút kereszteződés (a továbbiakban: Astoria),

00:00 órától 14.00 óráig: Alkotmány utca, Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút, Astoria, Kossuth Lajos utca, Szabad Sajtó út, Erzsébet híd,

12:00 órától 24:00 óráig: Lánchíd, Várkert rakpart, Clark Ádám tér, az I. kerület Hunyadi János út,

Augusztus 20:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Olimpia Park, id. Antall József rakpart, Jane Haining rakpart, Belgrád rakpart, a Margit híd és Erzsébet híd között budai és pesti felső és alsó rakpartok, Széchenyi Lánchíd, Margit híd, Erzsébet híd, Szabadság híd, Clark Ádám tér, Várkert rakpart, Gellért rakpart, Műegyetem rakpart, Bem rakpart, Szent Gellért tér,

Október 23:

október 22-én 00:00 órától október 23-án 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, a Bródy Sándor utca, a Múzeum utca, Pollack Mihály tér, Műegyetem rakpart, Bem tér, Vértanúk tere, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Falk Miksa utca, Honvéd utca, Olimpia park, Andrássy út az Oktogontól a Csengery utcáig,

nemzeti gyásznappá vagy emléknappá nyilvánított napok, és az elrendelt rendkívüli nemzeti
gyásznapok:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér,

Június 4-e, a Nemzeti Összetartozás Napja:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Falk Miksa utca, Honvéd utca,

Október 6-a, az Aradi Vértanúk Emléknapja:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Hold utca, Báthori utca, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Falk Miksa utca, Honvéd utca,

November 4-e, Az emlékezés napja:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, az V. kerületi Szent István tér,

Advent első vasárnapja 00:00 órától január 6-án 24:00 óráig Magyarország karácsonya:

Kossuth Lajos tér,

Június 16-a, Nagy Imre és Mártírtársai Újratemetésének Emléknapja:

00:00 órától 24.00 óráig: Hősök tere.

Ez is érdekelhet

képcím

Karácsony Gergely: Itt az ideje, hogy elkezdjük visszafoglalni a...

képcím

Megütöttek egy tiltakozót, aki tükröt tartott Orbánnak a...

képcím

Önkénteseket toboroz Magyar Péter