Majomhimlő: ha 1979 előtt születtél, jó eséllyel biztonságban vagy

Startlap - Startlap
Rusvai Miklós szerint a betegség szórványosan fog megjelenni, illetve családi, közösségi halmozódást mutat majd, és kiderült, hogy csak szoros testi kontaktuson keresztül lehet terjeszteni a majomhimlőt. Esti hírösszefoglaló.

Majomhimlő: ha 1979 előtt születtél, jó eséllyel biztonságban vagy

Biztos vagyok abban, hogy a fertőzés Magyarországon is megjelenik

– közölte a virológus, hozzátette ugyanakkor, hogy járványtól minden bizonnyal nem kell tartani. Rusvai Miklós tájékoztatása az immár Bécsben is felbukkant majomhimlőről, és arról, ez a betegség miért éppen a fiatalokat sújtja, erre a linkre kattintva olvasható.

Orbán bejelentette az új veszélyhelyzetet egy órával ötödik kormánya megalakulása után

Kedd délelőtt az Országgyűlés megszavazta meg az Alaptörvény tizedik módosítását, amelynek értelmében lehetőség nyílt szomszédos háború esetén is veszélyhelyzetet hirdetni, délután Orbán Viktor ötödik kormányának miniszterei letették az esküjüket, majd alig egy órán belül a miniszterelnök kihirdette az új veszélyhelyzetet. További információkért katt ide.

Karácsony Gergely személyesen adta át ajándékát a 22 éves Dominiknak, amiért megmentette a Margit hídról leugrani készülő fiú életét

Ákos Stiller/Bloomberg via Getty Images

A főpolgármester megköszönte Fináncz Dominiknak, hogy “példát mutatott emberségből mindannyiunk számára”, és gyakorlatilag egy albérletkereső hirdetést írt, ugyanis megosztotta, milyen lakást keres a fővárosban a fiatal fiú. Fináncz Dominik a múlt héten, rendőrökkel közösen segített megakadályozni egy öngyilkossági kísérletet Budapesten. Fotó és további részletek itt.

Ha te, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Nyolcezer négyzetméteren lángol az elektronikai hulladék Kőbányán

A katasztrófavédelem nagy erőkkel igyekszik oltani a tüzet a X. kerületi Kozma utca és Sírkert út között. Fotók és további részletek itt.

Megszólalt a 78 éves kunhegyesi polgármester, aki 18 éves lányt vett feleségül: “Szeretjük egymást, meg úgy gondoljuk, hogy még biztos lesz néhány év”

A fideszes településvezető eddig nem volt hajlandó nyilatkozni, a Tények Plusznak végül mégis beszélt a kapcsolatról. A nála 60 évvel fiatalabb feleségét, aki egy négyéves gyermek édesanyja, nem szólaltatták meg a felvételen. Bővebben.

Kinevették a képviselők a Parlament mélygarázsában fennakadt autóst

Valószínűleg egy szolgálati Skoda Superb van a képen, amelyen látszik, ahogy a parlamenti mélygarázs automata beléptető rendszerének illetéktelen behajtásokat megakadályozó eszköze, az ún. blokker felemelte és a plafonhoz nyomta a kocsit, és amelyet aztán kormánypárti képviselők egy csoportja nagy derültség közepette nézegetett. Sajtóértesülések szerint nem a sofőr volt a hibás. Fotók és további részletek itt.

Felmondott a pedagógus, aki a polgári engedetlenségi mozgalmat inspirálta

Megfogalmaztam magamban a választások előtt, hogy ha nincs kormányváltás, akkor elhagyom a pályát, mert azt sejtettem előre, hogy ha a Fidesz-KDNP-kormány marad, akkor a pedagógusok következő négy évben semmi jóban nem reménykedhetnek.

Tóth Viktor, a Kőbányai Szent László Gimnázium angoltanára volt az első, aki a sztrájkot ellehetetlenítő kormányrendeletet követően a munkabeszüntetés mellett döntött. Először csak néhány kollégája követte, majd országos mozgalom indult. Bővebben.

“Volt baj ma a Könyves Kálmán körúton” – busz hajtott szemben a forgalommal

A csodálatos jelenés hétfő délben volt megfigyelhető a IX. kerületben, a többi autós legnagyobb örömére. Videó.

“Kedves norvég barátaink, ez nem normális, ez nem fair” – a háborús “extraprofit” megosztását követeli a lengyel kormányfő

Niklas Halle’n – WPA Pool/Getty Images

Mateusz Morawiecki a kilövő energiaárak miatti hasznot kérte számon Norvégián, kijelentésével a lengyel közvéleményt is meglepte. Lengyelország éppen Norvégia készleteire számít éves gázszükséglete kielégítése terén. A norvég diplomácia gyors választ adott. Bővebben.

(Címlapkép: Smith Collection/Gado/Getty Images)

Ez is érdekelhet

képcím

Jelentősen drágulhat a bliccelés és néhány jegy ára a BKK-n...

képcím

Brutális, meglehetősen hosszan eltartó hőhullám érkezik 

képcím

Milák Kristóf világbajnok száz méteren