Magyar Péter: Az OBH elnöke Varga Judittal konyakozott

Startlap - Startlap
Az Országos Bírói Hivatal elnöke figyelmeztette Magyar Péter anyját, hogy bíróként nem végezhet politikai tevékenységet.

Magyar Péter csütörtök reggeli Facebook-posztjában egy 43 éves fotót tett közzé, amelyen az édesanyja látható. A bejegyzés apropója Magyar szerint az, hogy a nemrég elhunyt nagyapja (dr. Erőss Pál, legfelsőbb bíró és az egykori Jogi Esetek című tévéműsor szereplője – a szerk. megj.) után most az édesanyja került a “rogáni propagandista zsoldosok célkeresztjébe”.

“Édesanyám 40 éve bíró, volt a Kúria főtitkára, jelenleg az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese. Júliusban megszűnik a bírói megbizatása, mert eléri a bírói felső korhatárt. De előtte még megpróbálják meggyalázni a 40 éves pályafutását és megkérdőjelezni a bírói függetlenségét” – írja Varga Judit volt férje.

Kifejti, hogy a publicista “Hont András féle fizetett trollok” azért követelnek dr. Erőss Mónika ellen fegyelmi eljárást, mert pár napja újságírói kérdésre megemlítette, hogy a március 15-i rendezvény előkészítésében az édesanyja is segített neki.

“Hogy mivel segített nekem anyukám március 15. előtt? Amivel az édesanyák szoktak. Meghallgatott, támogatott, néha megölelt, biztatott és persze nagyon aggódott. Hogy ez a propagandistáknak ismeretlen érzés? Sajnálom” – írja a pártalapításon dolgozó jogász, hozzátéve, hogy szerinte ma Magyarországon nem ez veszélyezteti legjobban az igazságszolgáltatás függetlenségét.

“Talán az több kérdést felvet, amikor az Országos Bírói Hivatal elnöke a saját lakásán konyakozik a regnáló igazságügyi miniszterrel, miközben valószínűleg nem a gyeplabda szabályairól társalognak. Hogy most épp ettől az elnöktől követelitek, hogy indítson fegyelmit édesanyám ellen, aki 40 éve független bíró?  Zsoldosok vagytok. Abból is a legrosszabb fajta” – zárta bejegyzését Magyar Péter.

Figyelmzetetés és konyakozás

A Hont András által az OBH elnökhelyettese ellen szorgalmazott fegyelmi eljárással kapcsolatban a Telex felkereste az OBH-t, ahonnan azt a választ kapta, hogy “Dr. Erőss Mónika 2024. január 11. napjától kezdődően szabadságát, illetve felmentési idejét tölti, mely időszakban munkát már nem végez”. Hozzátették, az elnökhelyettes felkereste az OBH elnökét, hogy tájékoztassa: fia politikai tevékenységéhez nem nyújt segítséget, a március 15-i esemény szervezésében nem vett részt, “fiát édesanyaként, az otthoni feladatok átvállalásával támogatja”.

Mindezek mellett dr. Senyei György OBH-elnök “felhívta Elnökhelyettes Asszony figyelmét arra, hogy az Alaptörvény 26. cikke (1) bekezdésének harmadik mondatára, továbbá a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 39. § (1) bekezdésére tekintettel bírói szolgálati viszonyának fennállása alatt politikai tevékenységet továbbra sem végezhet” – idézi a Telex az OBH válaszát.

A Magyar Péter által említett “konyakozós esetet” az OBH nem cáfolta, mint írták, “Dr. Varga Judit igazságügyminiszter magánlátogatást tett az OBH elnökének családjánál, melynek keretében az OBH elnökének újszülött gyermekét látogatta meg”.

 

Címlapkép: MTI/Veres Nándor

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter Gulyásnak: "Szégyelld magad!"

képcím

Magyar Péter közmédiában vitázna Dobrevvel és Deutsch-csal

képcím

Magyar Péter-kvíz: hány kérdésre tudod a választ?