Váratlan: Magyar Péter mégis leül vitatkozni Deutsch Tamással

Startlap - Startlap
De nemcsak vele, hanem Dobrev Klárával is vitatkozna egyszerre a köztelevízió élő adásában.

Magyar Péter hétvégén sem áll le a posztolással, most saját közösségi oldalán tett közzé egy olyan bejegyzést, amit azzal kezdett, hogy: 

Tudomásul veszem, hogy mind Orbán Viktor, mind Gyurcsány Ferenc gyáva ahhoz, hogy az ország nyilvánossága előtt élő vitában vitassuk meg a hazánk sorsát.

Ezután sem vette vissza a tempóból, mert azt vélelmezi, hogy azért nem akarnak vitázni ővele, mivel akkor számot kellene adniuk arról véleménye szerint, hogy “miként tették Magyarországot 20 év alatt az Unió legkorruptabb és második legszegényebb országává.

Mint írja, szerinte egyikük sem merne továbbá beszélni az egészségügy és az oktatás siralmas helyzetéről, ahogyan az ország valódi problémáiról sem.

Orbánnak ezekután még külön is  üzent:

Továbbra is elvárom, hogy Orbán Viktor kérjen bocsánatot a bicskei áldozatoktól az ország nyilvánossága előtt.

De még mielőtt lezárta volna szombati posztját, két korábbi kihívójának, Deutsch Tamásnak és Dobrev Klárának is üzent azzal, hogy a TISZA Párt nevében mégis hajlandó velük leülni a köztelevízió élő adásában, megvitatni azokat a kérdéseket, melyeket eredetileg Orbán Viktornak és Gyurcsány Ferencnek tett volna fel. 

Fotó: AFP

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter: Holnap feljelentem Orbán Viktort - A hét hírei...

képcím

Időhúzással válaszolt a köztévé Magyar Péternek

képcím

Márciusban távozott a NER-közeli cégtől Magyar Péter