'Egyszerű embernek tartom magam'

Startlap - Startlap
Ma 70 éves Vikidál Gyula, a magyar rock királya.

Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas magyar énekes.

  1. január 25-én született Budapesten.

Zenei pályája 1965-ben indult, először az Iris, majd a Gemler, Pop, Recorder, Gesarol és Pannónia együttes tagjaként.

1974-ben csatlakozott a P. Mobilhoz, ez hozta meg számára az országos hírnevet, melyben 1979-ig énekelt.

Később a Dinamit, a P. Boksz, az MHV, a HitRock és a Kugli együttesekkel is fellépett.

Színészként először a Városmajorban bemutatott Krízis című produkcióban állt színpadra. Bár a darab megbukott, Vikidált viszont felfedezték a színház számára. A következő – máig leghíresebb – szerepe Koppány volt az István, a király című rockoperában. 1992-től a Madách Színház tagja.

Színészi munkája mellett a Boxer, majd a Mobilmánia együttesben is énekelt.

2004-ben beismerte, hogy 1981 és 1986 között Dalos fedőnéven jelentéseket adott az állambiztonságnak, mások mellett Nagy Feróról, bár többek szerint ezek használhatatlanok voltak.

Honlapján ezt írja magáról: “Konzervatív gondolkodású, nemzeti érzelmű, hazáját, és hazája történelmét szerető, egyszerű embernek tartom magam.”

 

Forrás: Wikipedia

Címlapfotó: MTI – Zih Zsolt

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka