Ma 44 éves Miller Zoltán, színész, énekes

Startlap - Startlap
„Mindig megtaláltam mindenben a jót.”

Miller Zoltán Budapest, 1973. december 10.-én született Budapesten. Színész, énekes.

Már 1992-ben saját rockzenekart alapított Ördögfiókák néven. Édesanyja ajánlására jelentkezett a Gór Nagy Mária Színitanodába, ahol 1994-ben végzett, azóta szabadúszó.

Még növendékként kapott szerepet a GNM-es Grease előadásban, amelyet nagyon sokáig játszottak.

Pályája elején prózai szerepekben és musicalekben egyaránt láthattuk.

1995-ben alapították Berkes Gáborral az Emberek zenekart, három albumot is kiadtak.

1999-ben, mint az „év legjobb musical énekese” eMeRton-díjat kapott.

2004-ben az „év legnépszerűbb színésze” kategóriában vehette át a Súgó Csiga díjat.

2008-ban jelent meg első szólólemeze Fehér és Fekete címmel, melyről így beszélt. „Mindig megtaláltam mindenben a jót. Ha ért valami nagyon-nagyon kellemetlen, mondhatni tragikus dolog, akkor is azt mondtam: ez azért történt, mert valami sokkal jobb jön ezután! Az elmúlt tíz év szerelmei, gyötrelmei, gondolatai, élményei, a világgal való örök harc – néha kudarc –, feladás és újrakezdés, szárnyalás és mélyrepülés, kiégés és fellángolás, önpusztítás és életszeretet! De mindig őszintén! Ez mind egy lemezen!”

2009–2011 között szinte teljesen visszavonult a zenei és színházi élettől, mert úgy érezte, a nézőket egyre kevésbé sikerül emberi történetekkel szíven találni.

2012 óta önálló esteken lép fel.

Színpadi munkái mellett filmekben is szerepel, szinkronizál.

 

Címlapfotó: MTI – Zih Zsolt

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka