Kiemelt Hírek 2018. március 25.

Lovaggá ütötték és annyi díjat kapott, hogy felsorolni is nehéz

Startlap Kiemelt Hírek 2018. március 25.
Ma 71 éves a zene koronázatlan királya, Elton John.

71 évvel ezelőtt, március 25-én született Sir Elton Hercules John, vagyis eredeti nevén Reginald Kenneth Dwight. A kis Eltont, illetve Reginaldot nagymamája és anyja nevelte fel, mivel apja általában csak veszekedni járt haza. Már három évesen zongorázott, ennek ellenére szülei nem akarták, hogy zenész legyen. Elton John apja szigorát emlegeti fel vad kosztümjei és merész szereplései kapcsán.

11 évesen felvételt nyert a brit királyi zeneakadémiába, ahol komolyzenét tanult, de gyakran lógott az órákról, és épp csak átcsúszott a vizsgákon, mert nem igazán gyakorolt. 15 évesen egy bárban kezdett játszani, Reggie néven híres dalokat zongorázott csütörtöktől szombatig. 1962-ben megalapította a Bluesology együttest. 1967-ben egy álláshirdetésre jelentkezett, és végre elkezdhetett zenét írni. Ekkor kezdődött máig tartó együttműködése Bernie Taupinnal, aki szintén válaszolt a hirdetésre. Elton John írja a dallamot, Taupin pedig a szövegeket, már több mint harminc lemezt készítettek el együtt.

Fotó: Anwar Hussein/Getty Images

Innentől kezdve már mint Elton John működött, nem sokkal később hivatalosan is nevet változtatott. A név egyébként a Bluesology két tagja iránti tisztelgés, a zenekar szaxofononosának és vokalistájának neveit vette fel.

Taupin és John eleinte másoknak írt dalokat, majd a hetvenes években elkezdtek megszületni a saját számok is. Karrierjük innentől kezdve megállíthatatlanul ívelt felfelé. Több mint 300 millió lemezt adott el, ezzel bekerült a világ legjobban eladható zenészei közé. 31 éven át folyamatosan (1970-től 2000-ig)  volt egy száma a Billboard magazin százas slágerlistáján. Az 1997-ben Diana hercegnő halála tiszteletére újra felvett Candle In The Wind minden idők második legnagyobb példányszámban elkelt kislemezévé vált.

Sokan nem tudják, hogy Elton Johnnak nagyon fontos az életében a futball. Sokáig volt egy saját focicsapata, a Watford F.C., aminek azóta is tiszteletbeli elnökeként működik, és mindig az egyik legnagyobb szurkolójuk volt.

Nemcsak a rádiókban szerepelt jól, hanem a színházban is. Valószínűleg nincs olyan ember a világon, aki ne ismerné Az Oroszlánkirály zenéjét. De az ő nevéhez fűződnek a Billy Elliot dallamai, és az Aida musical verziója is.

A hetvenes években bejelentette, hogy biszexuális, 1998-ban pedig elárulta, hogy valójában meleg. Férje David Furnish, akivel 1993-ban jöttek össze, és már három éve házasok, két gyermekük van. Még Putyin elnök is igyekszik vele jóban lenni, elismerően nyilatkozott a Elton Johnról egy interjúban, hogy így próbálja meg tagadni Oroszország kíméletlenül kirekesztő és erőszakos melegellenes politikáját. Sőt, az elnök 2015-ben beszélgetésre is meginvitálta az orosz LMBT csoportok helyzetéről.

Fotó: Venturelli/Getty Images for Bulgari

Annyi díjat kapott, amit felsorolni is nehéz, 1996-ban pedig II. Erzsébet lovaggá ütötte a zenészt.

A brit királyi családdal nagyon jóban van. Kate Middleton és Vilmos esküvőjén koncertet adott, és állítólag Meghan Markle és Harry herceg is nagy napján is fellép. Annyi bizonyos, hogy két fellépését is lemondta, csak hogy ott lehessen a követező udvari esküvőn, írja a 24.hu.

Sok koncertje már nem lesz, nemrégiben bejelentette, hogy idén ősszel induló, világkörüli turnéja lesz az utolsó alkalom, amikor látni lehet a színpadon, írja a 24.hu. A zenének nem fordít hátat, de most már több időt szeretne családja körében tölteni.

Címlapkép: Venturelli/Getty Images for Bulgari, Forrás: Wikipédia

Keresés az oldalon