Lemondott a tiszteletbeli norvég konzul, elege lett a magyar kormányból

Startlap - Startlap
Elég súlyos panaszokat fogalmazott meg.

Vánky Eszter, Magyarország trondheimi tiszteletbeli konzulja még december 18-án tájékoztatta írásban Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy távozik a posztjáról, de válaszra azóta is hiába várt.

Minderről a Válasz.hu írt, amely megszerezte a levelet is. Ebben többek között Vánky aggodalmát fejezte ki az ellehetetlenített kormánykritikus sajtó, és a kormány szócsövévé vált közmédia miatt is, de szót ejtett a szükségtelen beruházásokról is, amelyekkel szerinte a kormánypárt „saját párthívei mértéktelen gazdagodását segítette elő”.

Azt is megjegyezte levelében, hogy a lemondásához vezető utolsó csepp a

rabszolgatörvény súlyosan szabálytalan elfogadása, a független bíráskodást megkurtító közigazgatási bíróság létrehozása, valamint mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselők törvényes tevékenységének megakadályozása, majd a köztelevízió épületéből történt erőszakos eltávolítása volt.

Vánky Esztert még Jeszenszky Géza kérte fel tiszteletbeli konzulnak 2012-ben. Az 57 éves Vánky Székelyudvarhelyen született, majd 10 éves korában emigrált családjával Ceaușescu Romániájából Svédországba, ahol évtizedek óta elismert szülész-nőgyógyász kutatóprofesszorként tartják számon.

Ez is érdekelhet

képcím

Olyan videóval búcsúzott el Novák Katalin, amelyben nem szerepel...

képcím

Elfogadta a parlament Novák Katalin lemondását

képcím

Balog Zoltán lemondott