Lebontják a hírhedt Hős utcai lakótelepet, sportpályák lehetnek a helyén

Startlap - Startlap
Ledózerolják a házakat.

Hamarosan elkezdődnek a kisajátítások a fővárosi Hős utcai gettó két épületében, mivel az önkormányzatnak 2019 végéig kell rendeznie a tulajdonviszonyokat  – tudta meg a Népszava.

A lap azt írja, hogy a tervek szerint az érintett épületeket elbontanák, a helyükön pedig egy rekreációs célú sportkomplexumot építene az önkormányzat. Itt lenne többek között műfüves sportpálya, futópálya, kültéri sporteszközök, valamint egy kiszolgáló épület is.

Miután a szomszédos telkeken vannak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Készenléti Rendőrség épületei is, valószínűleg elsősorban az ezekben az intézményekben dolgozók használnák a sportpályákat – teszik hozzá.

A Népszava úgy tudja, a lakókkal egyenként tárgyal az önkormányzat, azonban a kisajátítás jellemzői miatt akkor is el kell költözniük, ha nem fogadják el a kerület ajánlatát.

Bírósághoz fordulhatnak, ha méltánytalannak találják az ajánlatot, ugyanakkor ez sem jelent csúszást a kiköltöztetéseket tekintve.

A szanálásra kapott 2,1 milliárd forintos állami támogatás el nem költött részét vissza kell fizetni, azonban a pénz várhatóan a tulajdonosok és a bérlők kártalanítására lesz elég. A kőbányai vezetés úgy számol, hogy csak a jövő év végéig tudnak megállapodni a mintegy 600 lakóval, így a dózerolást és a terület rendezését már más forrásból kell majd finanszírozni – olvasható a Népszavában.

A több száz hátrányos helyzetű ember lakta terület elsősorban a droghasználatról híres. Ugyanakkor sok gyerekes család is él ott, akiket nehéz helyzetbe hozott a bűnözés.

Ez is érdekelhet

képcím

Kínai elnök Budapesten: itt lesznek lezárások

képcím

A Keleti pályaudvarnál ért véget az Élet menete

képcím

Magyar Péter bejelentette, kiket indít Budapesten a Tisza