Lángokban álló üvegek, monszuneső, jókedvű királyi család: ezek voltak a nap képei

Startlap - Startlap
Válogatásunk a nap legizgalmasabb, leglátványosabb képeiből.

Összeszedtük a legérdekesebb képanyagokat a mai napról: itt vannak a legjobb fotók a Liget felújítási munkálatairól, a brit királyi családról, de az indiai monszunról is.

Épül a Liget

Jó ütemben haladnak a Liget Budapest Projekt építkezései, az év végére több kiemelt fejlesztés is elkészül – mondta el az MTI-nek Baán László, a beruházás miniszteri biztosa a napokban tartott áttekintő bejárás után.

Beszámolt arról, hogy a Néprajzi Múzeum és az állatkert bővítéseként megvalósuló Pannon Park már jó ütemben épül, a történetének legnagyobb rekonstrukcióját követően a Szépművészeti Múzeum októberben, a teljes körűen felújított Olof Palme Ház helyén létrejövő Millennium Háza pedig a jövő év közepén nyitja meg kaput.

Baán László hozzátette, hogy az elmúlt hetekben elkezdődött a Dózsa György úti mélygarázs mélyépítése, a Magyar Zene Háza építése még a nyáron, az Új Nemzeti Galéria kivitelezése pedig az év második felében kezdődik el. Év végére elkészül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) épülete.

A parkfejlesztés első üteme is lezárul, a nyár végére megújul a Vakok kertje és létrejön egy korszerű sportközpont is.

A közönség már birtokba vehette a városligeti kutyás élményparkot is, amely az ország legkomplexebb, legkülönlegesebb kutyás oázisa, naponta csaknem ezer kutya használja.

Futópálya a Liget Budapest Projekt keretében megépülő, a környékbeli iskolákat is kiszolgáló sportpályán a Városligetben 2018. július 4-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Mellékhelyiség a Liget Budapest Projekt keretében megépülő, a környékbeli iskolákat is kiszolgáló sportpályán a Városligetben 2018. július 4-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Liget Budapest Projekt keretében kialakított, idén májusban átadott kutyás élménypark kutyafürdetője a Városligetben 2018. július 4-én. Az élménypark megnyitásával több mint ötezer négyzetméterrel bővült a park zöld területe. MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Liget Budapest Projekt keretében kialakított, idén májusban átadott kutyás élménypark bejárata a Városligetben 2018. július 4-én. Az élménypark megnyitásával több mint ötezer négyzetméterrel bővült a park zöld területe.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Liget Budapest Projekt keretében megújuló Olof Palme Ház a Városligetben 2018. július 4-én. A liget legrégebbi épülete, amelynek több évtizede nem volt funkciója, 2019 közepén eredeti pompájában, a Millennium Háza néven nyílik majd meg.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Liget Budapest Projekt keretében megújuló Szépművészeti Múzeum új étterme 2018. július 4-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Liget Budapest Projekt keretében megújuló Szépművészeti Múzeum új étterme 2018. július 4-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Liget Budapest Projekt keretében megújuló Szépművészeti Múzeum új fogadótere 2018. július 4-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója beszél a Liget Budapest Projekt keretében megújuló Szépművészeti Múzeum megnyíló állandó kiállításáról 2018. július 4-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Liget Budapest Projekt keretében megújuló Szépművészeti Múzeum megnyíló állandó kiállításának részlete 2018. július 4-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Szépművészeti Múzeum Liget Budapest Projekt keretében felújított Román csarnoka 2018. július 4-én. A mintegy 900 négyzetméter alapterületű középkori bazilika belső terét megidéző terem egyedülálló falfestményeinek megújításán majdnem hetven restaurátor dolgozott, 2500 négyzetméter falfelületet alkotott újjá. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ építkezéskezéséről a Szabolcs utcában 2018. július 4-én. Az épület az ütemterv szerint 2018 végére elkészül és megkezdődhet a műtárgyak beköltöztetése, restaurálása. A központ a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum háttérintézménye lesz. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Folytatódik a pamplonai bikafuttatás

A spanyol város védőszentjének tiszteletére 1591 óta évente megrendezett kilencnapos fiesta egyik fő attrakciója a reggelenkénti bikafuttatás, amelynek során férfiak százai teszik próbára bátorságukat azzal, hogy az arénába hajtott állatok előtt végigszaladnak Pamplona utcáin.

(MTI/EPA/Josu Santesteban)
MTI/EPA/Josu Santesteban
MTI/EPA/Josu Santesteban
MTI/AP/Alvaro Barrientos
MTI/AP/Alvaro Barrientos
MTI/AP/Alvaro Barrientos
MTI/EPA/Rodrigo Jiménez

Folytatódik a Tour de France

A BMC csapat tagjai a 105. Tour de France profi országúti kerékpáros körverseny harmadik, Cholet környéki 35,5 kilométeres táv teljesítése közben. A csapatidőfutamon a BMC volt a leggyorsabb. (MTI/EPA/Yoan Valat)
MTI/EPA/Sebastien Nogier
MTI/EPA/Yoan Valat

Újraindult a termelés az O-I Manufacturing Magyarország Üvegipari Kft. orosházi üzemében 

A 20 millió eurós beruházás eredményeképp újraindult a termelés a gyárban: az 1995 óta amerikai érdekeltségű vállalkozásnál folyamatosan üzemel a kemence, így azt 12-15 évente fel kell újítani.

MTI Fotó: Rosta Tibor
MTI Fotó: Rosta Tibor
MTI Fotó: Rosta Tibor
MTI Fotó: Rosta Tibor

Monszun Indiában

Elárasztotta az utakat a monszuneső: Indiában az esős évszak júniustól szeptemberig tart.

(MTI/AP/Rafik Makbul)
MTI/AP/Rafik Makbul
MTI/AP/Rafik Makbul
MTI/AP/Radzsanis Kakad

A Királyi Légierő százéves évfordulója

A királyi család megtekintette a Brit Királyi Légierő százéves évfordulóján rendezett légiparádét.

Chris Jackson/Chris Jackson/Getty Images
Photo by Chris Jackson/Chris Jackson/Getty Images
Photo by Chris Jackson/Chris Jackson/Getty Images

Ez is érdekelhet

képcím

Ami nem hiányozhat egyetlen, Keleti Ágnesről készült fotóról...

képcím

Hamász-vezető: A harc behatolt a cionista entitás szívébe - A...

képcím

"Kösz, Orbán!" feliratú óriásplakátok lepik el az országot - A...