Kútba dobált aprón ugrott egymásnak az egyház és Róma város önkormányzata

Startlap - Startlap
Persze évi másfél millió euró apróban is igen jelentős összeg.

A BBC News hétfői beszámolója szerint évente másfél millió eurónyi (420 millió forintnyi), turisták által bedobott pénzérmét halásznak ki a Trevi-kút vizéből. A pénzt hagyományosan a római katolikus egyház kapja, amely az összeget a szegények megsegítésére fordítja.  A római polgármester, Virginia Raggi azonban bejelentette, hogy változtatni akar ezen a szokáson, mivel a pénz a város egyre romló infrastruktúrájának fejlesztéséhez szükséges – írja az MTI.

Az egyház szerint a városvezetés a szegényektől veszi el a pénzt

Az egyház válasza szerint viszont ezzel a lépéssel a polgármester a szegényeket sújtja.  “Nem sejttettük, hogy ez megtörténik, továbbra is reméljük, hogy nem ez az utolsó szó az ügyben” – mondta el Benoni Ambarus, a Caritas segélyszervezet igazgatója az olasz püspöki konferencia lapjának, az Avvenirének. A lap szombati kiadásában éles hangú cikk jelent meg “A legszegényebbektől veszik el a pénzt” címmel. Az Avvenire szerint a Trevi-kútból kihalászott a pénz az egyházi jótékonysági szervezet költségvetésének 15 százalékát biztosította.

Mélyrepülésben a polgármester népszerűsége

A római városvezetés már elfogadta a változtatást, és az áprilisban hatályba lép. Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint azonban sok olasz a közösségi médián keresztül arra szólította fel a városi tanácsot, hogy vegye ismét fontolóra a döntést. Raggi, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) támogatásával 2016-ban lett Róma polgármestere. A mozgalom alakított tavaly koalíciós kormányt Olaszországban.  A polgármester népszerűsége megválasztása óta visszaesett, mivel nem tudta kezelni az eladósodott város problémáit. Tavaly októberben sok ezren tüntettek a római városházánál Raggi lemondását követelve, többek között a szemét elszállításának akadozása és az utak leromlott állapota miatt.

Frank Sinatra tette híressé

A csaknem 300 éves Trevi-kutat évente turisták milliói keresik fel. A pénzbedobós hagyomány Frank Sinatra 1954-ben forgatott romantikus filmje, a Három pénzdarab a szökőkútban nyomán vált világhírűvé. A szökőkút az 1960-ban bemutatott Édes élet című filmben is fontos szerephez jutott, amikor Anita Ekberg megmártózott a vizében.

Ez is érdekelhet

képcím

Magyarországi romák rekedtek Izraelben

képcím

Élő közvetítés II. Erzsébet temetéséről, London...

képcím

Feltöltötte a videót a polgármester a HÉV-megállóban...