Közelednek a Szarvasi Szilvanapok

Külső forrás -
Huszadik alkalommal rendezik meg a Szarvasi Szilvanapokat szeptember 8. és 10. között a békési városban.

Szarvas – Békéscsabától 47 kilométerre, a Hármas-Körös holtágának partján fekvő település, a történelmi Magyarország földrajzi középpontja – huszadik alkalommal rendezi meg a Szilvanapokat.

Hat színpad, közel nyolcvan produkció, több mint száz vásározó és húsz vendéglátós szolgálja ki idén a fesztiválra érkező közönséget – közölték a szervezők az MTI-vel. Csasztvan András ötletgazda szerint a rendezvény mára a szarvasiak világtalálkozójává vált, és eggyé olvadt a testvérvárosi találkozókkal.

A háromnapos fesztivál hagyományosan felvonulással veszi kezdetét péntek délután. Idén is lesz szilvapálinka-minősítés, receptverseny, kézműves sörök és borok udvara, kölyökklub, lekvárosok utcája és sütitér. A kézműves foglalkozásokat a Békés Megyei Népművészeti Egyesület munkatársai segítik.

Látványkonyhás főzés is lesz, Babák Mihály polgármester elmondta, a mesterszakácsok mellett a testvérvárosok delegációi, majd a járás polgármesterei, vasárnap pedig ő maga is főzni fog olyan ételeket, amelyeknek a szilva az alapanyaga.

Hagyomány az is, hogy vasárnap délelőtt, az evangélikus ótemplomban istentiszteleten áldják meg a termést.

Esténként koncertekkel szórakoztatják a vendégeket, mások mellett fellép Gergely Róbert, a Pankastic, a Sugarloaf, Pál Dénes; a szarvasi vízi színházban pedig Fenyő Miklós, a B52 zenekar és a Piramis Évek koncertezik.

(Fotó: Szilvanapok.hu)

Ez is érdekelhet

képcím

Kerti bútor kiskedvencek mellé?

képcím

Elrendelték a mezőgazdasági miniszter letartóztatását...

képcím

Valter Attila: szerencsésen, ritka jól estem