Kövér lemondását követeli az ellenzék

Startlap - Startlap
Kiszivárgott egy hangfelvétel Kövérről, amelyen az ellenzék szerint a szolgálatok alkotmányos kötelességének megszegésére buzdított. Esti hírösszefoglaló.

Kövér Lászlót lemondásra szólította fel az ellenzék

MTI/Veres Nándor

A házelnök arra utalt a titkosszolgálati vezetőknek tartott korábbi beszédében, hogy az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt. Megdöbbentő szavai itt hallhatóak.  Azóta már az ellenzék is reagált minderre. Az ezzel kapcsolatos hír errefelé érhető el. 

Ujhelyi: Átverve érzi magát a brüsszeli mozi, ahol bemutatták az Elkxurtuk-at

November kilencedikén tartották az Elkúrtuk című film nemzetközi bemutatóját Brüsszelben, egy helyi moziban. Ujhelyi István szocialista EP-képviselő járt utána annak, hogy a mozi tudott-e arról, milyen filmet terveznek bemutatni náluk. Úgy néz ki, nem egészen. Íme

Visszalépne a Kétfarkú Kutyapárt a billegő körzetekben

Kovács Gergely elnök szerint abban a huszonvalahány körzetben, ahol feltehetően eldől a választás, szerinte el is lehet engedni a dolgot. Idáig erről nem egészen ez volt a véleménye. Bővebben

Karikó Katalin szerint a Pfizer 31 nap alatt is elő tud állni új oltóanyaggal

A világhírű biokémikus kérdezték a Dél-Afrikában megjelent új koronavírus-variánssal kapcsolatban. Beszélt arról is, hogy as jelenlegi vakcina mennyire hatékony az omikronnal szemben. Részletek

Zacher Gábor: Nagyon várom már, hogy mikor lesz a magyar alkoholista is hungarikum

Minden harmadik magyar középiskolás heti rendszerességgel fogyaszt alkoholt, a 14–18 évesek leginkább rövid italokat isznak, többek közt ez derül ki a Szétcsúszva program felméréséből, amelyet Zacher Gábor toxikológus, a program tanácsadója ismertetett. Szavai errefelé olvashatóak. 

Leplezetlenül nyomják a fideszes propagandát az állami civilpénzből

A Fonyódi Polgári Egyesület 8 millió forint támogatást kapott a 4,4 milliárdos Városi Civil Alapból. Ebből a pénzből 12 polgári estet szerveznek a Balaton-parti városban, kettő már le is ment. A közpénzből megtámogatott beszélgetéseken kiderült, hogy Budapesten borzalmas állapotok vannak, a Pesti TV munkatársai pedig azt is elárulták: fél évük van minden rosszat kideríteni Márki-Zay Péterről. Egyetlen kattintásra a kissé szürreális világ. 

Hollandiában 61 Dél-Afrikából érkező ember lett koronavírusos

A dél-afrikai köztársaságból pénteken repülővel érkezőket már mind tesztelték a holland hatóságok. Az amszterdami Schiphol reptéren ez két teljes légi járművet érintett. Hogy hányan is voltak ebből sajnálatosan  koronavírusosok, az innen fog kiderülni. 

Világraszóló bravúrral kezdtek a magyarok a Davis Kupán

MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Marco

Piros Zsombor szetthátrányból fordítva bravúros győzelmet aratott, ezzel a magyarok 1-0-ra vezetnek Ausztrália ellen a tenisz Davis Kupa-döntő torinói csoportküzdelmeiben. A sikeres bemutatkozásról ebben a cikkben tudható meg minden.

Orbán Viktor levelet írt a véradóknak

November 27. a véradók napja, ebből az alkalomból Orbán Viktor levelet küldött a 250 ezer rendszeres véradónak. Az üzenet tartalmáért csak ide kell klikkelni.

Ez is érdekelhet

képcím

Szilágyi Liliána húga megszólalt: Felháborítónak tartom

képcím

Karikó Katalin, vakcinalottó, punkra búcsúzó Merkel, a Mars...

képcím

Balog Zoltán szerint a járvány fordított minket szembe egymással