Kiemelt Hírek 2020. július 30.

Kormányinfó: Augusztus 15. után is maradnak a korlátozások

Startlap Kiemelt Hírek 2020. július 30.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a szerdai kormányülés döntéseit ismertette.

A második hullám közeledik, Magyarországon a járványhelyzet stagnál, de a legtöbb szomszédos országában és az európai államok töbségében is a helyzet romlott az utóbbi időben – indította a csütörtöki Kormányinfót Gulyás Gergely.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, szerdai ülésén a kormány úgy ítélte meg, hogy ahhoz, hogy a jelenlegi keretek között tudjuk tartani járványt, a hatályos szabályokon változtatni kockázatos lenne.

Szeptember elsején a tanév –  ha időközben a helyzet nem követel változtatást – normál rendben fog indulni.

A zenés-táncos rendezvények jelenleg érvényes szabályait augusztus 15. után is fentartájk – döntött a kormány, tehát az 500 főnél nagyom létszámú rendezvények megtartása továbbra is tilos lesz.

Gulyás elmondta, a zenész szakma nehéz helyzetben van, ezért a kormány szerdai ülésén úgy döntött,  5,3 milliárd forint értékben támogatják a szakmát. A miniszter hozzátette: garázskoncert-sorozatot indítanak, és ezek felvételei mindenki számára elérhetőek lesznek. 

Gulyás kiemelte: a támogatásból 800 millió forintot kifejezetten a cigányzenészekre fognak fordítani. 

 

A Kormányinfón elhangzottakról bővebben itt olvashatsz.

Keresés az oldalon