Kiverte a biztosítékot az izraeli Siratófallal a háttérben meztelenül pózoló belga modell

Startlap - Startlap
Bár volt, aki szerint nem elég bevállalós.

Szinte sportot űz Marisa Papen belga modell abból, hogy bármerre jár a világban, provokatív meztelen képek készülnek róla.

Tavaly például ki is tiltották Egyiptomból, mivel az egyik luxori ősi templomnál meztelenkedett. A honlapján úgy nyilatkozott erről, hogy pont emiatt is szeretné tovább borzolni a kedélyeket a politika és vallás mentén.

Nos, úgy tűnik, sikerült, ugyanis ezúttal az izraeli Siratófallal a hátérben pózolt teljesen pucéran.

A Siratófal rabbija, Shmuel Rabinovitch az incidenst mélyre szántónak és siralmasnak nevezte, amivel megsértették a hely szentségét, és azokat a vallásos embereket, akik felkeresik a szent helyet.

Mások viszont pont hogy azt gondolják, nem elég provokatív a lány, mivel a siratófalas fotón pont nem látszik a mellette levő Al-Aksza mecset. Michael Freilich, a Joods Actueel nevű belga zsidó lap főszerkesztője szerint azt szándékosan vághatták ki utólag a képből, mert annyira már nem volt bevállalós, hogy a muszlimokkal is konfrontálódjon.

 

Forrás: BBC, JTA

Ez is érdekelhet

képcím

Magasabb fokozaton a terrorkészültség Magyarországon

képcím

Izrael: Itt az idő, hogy a világ cselekedjen, ne hagyja figyelmen...

képcím

Irán több mint kétszáz drónnal és rakétával támadta Izraelt