Kiürítették Ferihegy terminálját egy zavartan viselkedő muszlim férfi miatt

Startlap - Startlap
Később kiderült, a férfi zavartan viselkedett.

Izgalmas, rémisztő pillanatokat élhettek át azok, akik reggel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőterén tartózkodtak – írja az index.hu.

Egy muszlim személy ugyanis a lap információi szerint elkezdett imádkozni a 2A terminálban a beléptető kapunál, ami gyanússá vált a biztonságiaknak, akik rögtön intézkedtek. Az összes többi embert kiterelték a terminálból, a muszlim személyt pedig megszabadították táskájától, és elkezdték vizsgálni.

A 444.hu információi szerint máshogy történt az eset.

Zavartan viselkedett, nem is volt repülőjegye

Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője a 444-nek azt mondta, a biztonságiak azért léptek közbe, mert egy külföldi férfi, akiről egyébként kiderült, hogy nem is volt repülőjegye, zavartan kezdett viselkedni, és mivel nem volt világos, mit akar pontosan, a biztonságiak a szokásos protokoll szerint közbeléptek.

Ezek után kihívták a rendőröket és a tűzszerészeket, az akció kiürítéssel együtt 20-25 percig tartott.

A férfi annyira furcsán viselkedett, hogy miután kikérdezték és átvizsgálták, további kezelésre átadták a mentősöknek, akik elszállították.

Hardy Mihály hozzátette: az eset nem terrorizmusgyanúval függ össze, hanem inkább orvosi ügy.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Tragédia Ferihegyen: meghalt egy 11 éves gyerek

képcím

Változhatnak a válás szabályai - Varga Judit benyújtotta a...

képcím

Nem minden kisnyugdíjasnak jár az 56 ezres prémium