Kitálaltak a Facebook alapítójáról: állítólag csak egy érzelemmentes szűk csoport veszi körül

Startlap - Startlap
Mark Zuckerberg nehéz eset, amit a WhatsApp és az Instagram alapítói is megerősítettek.

A Facebook tulajdonolta WhatsApp társalapítója, Brian Acton megtörte a csendet, és most először beszélt Zuckerbergről a Forbesnak – írja a hirado.hu.

Amikor a Facebook 1 milliárd dollárért és részvényekért felvásárolta az Instagram képmegosztót 2012-ben, azt hihettük, ennél nagyobb lépésre nem lehet számítani. Aztán 2014-ben megvásárolta a WhatsAppot 19 milliárd dollárért (4 milliárd dollár készpénz, 15 milliárd dollár Facebook-részvény).

A csevegőalkalmazás felhasználóinak azt az ígéretet tették, hogy továbbra is önállóan működik majd tovább – sem az alkalmazás működésében, sem az üzleti modelljében nem lesz változás. Ennek ellenére a Facebook bedarálta saját hirdetésekkel zsúfolt üzletébe a programot. Módosították a WhatsApp felhasználási feltételeit, a felhasználói adatbázisát pedig egyesítették Facebookéval.

Jan Koum, a WhatsApp társalapítója és egykori vezérigazgatója stílusosan a Facebookon jelentette be lemondását. A Forbesnak interjút adó másik WhatsApp-alapító, Brian Acton tavaly novemberben lépett ki, és csatlakozott a #DeleteFacebook kampányhoz. Acton felidézte egykori találkozását Mark Zuckerberggel, aki akkor közölte vele: „ez valószínűleg az utolsó alkalom, amikor valaha is beszélsz velem”.

Az interjúban elmondta, hogy bár 16 milliárd dollárért vették meg a cégét, soha többé nem jutott a közelébe a Facebook-vezérnek.

A WhatsApp csapata mellett az Instagram és Zuckerberg között megromlott a viszony is – hétfőn mondott fel a képmegosztó két alapítója, Kevin Systrom és Mike Krieger.

Zuckerberg távozását a Facebook több részvényese követelte a hírhedt Cambridge Analytica-botrány után. A Facebook mindenható vezére a Voxnak azt nyilatkozta, hogy „szerencsés a cég, amelyiket egyetlen többségi részvényes vezethet”.

„Nem tudok sokat mondani a srácról. Senki sincs a közelében, legfeljebb egy érzelemmentes szűk csoport” – mondta Brian Acton Zuckerbergről.

Ez is érdekelhet

képcím

Kvíz: Palkovics, Liu fivérek - Tudod, hogy mi történt velük?

képcím

Extra bérlevonással kell büntetni a sztrájkoló tanárokat

képcím

Panelban él Joshi Bharat