Kisfia hallásáért küzd az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna

Startlap - Startlap
Vörös Zsuzsanna öttusázó életében a sport és a hobbijai is háttérbe szorultak

Az athéni olimpia aranyérmese nem tűnt el a sportágból, nevelőegyesülete, a Volán Fehérvár szakosztályvezetője, a Magyar Öttusaszövetség alelnöke, de ami a legfontosabb: édesanyaként mindent megtesz, hogy gyermeke, a halláscsökkenéssel, pontosabban romló hallással született Áron (3) teljes életet élhessen – írja a Blikk.

Hallássérült kisfiú

A portálnak adott interjújában Vörös mesél az állatszeretetéről és arról is, hogy egyik kutyája korábban kutyakiállítást nyert. A beszélgetés fókuszában azonban a most három éves kisfia áll, akiről fél éve derült ki, hogy súlyos hallássérült.

Júliusban esett át a műtéten, szeptember környékétől van olyan hallása, ami már jobbnak mondható. Ugyanazt az utat kell végigjárnia, mint egy újszülöttnek. Most ott tart, ahol egy féléves kisgyerek, a bababeszéd megy már élénken. Azt gondolom, az óvodáskor végére utoléri a többieket, és nem lesz probléma. Tüneményes kisfiú, nagyon szeretik az óvodában is

– nyilatkozta Vörös Zsuzsanna a Blikknek.

Ez is érdekelhet

képcím

Megmutatta újszülött fiát Mészáros Árpád Zsolt

képcím

Megszületett Kozák Danuta második gyermeke - gyönyörű nevet...

képcím

Vörös riasztást adtak ki ónos eső miatt