Kilenc év után felébredt a kómából egy barcsi nő

Startlap - Startlap
Egy műtétet követően elkapott egy kórházi fertőzést, ezért feküdt kilenc éven át mozdulatlanul a kétgyermekes asszony. Délelőtti hírösszefoglaló.

Kilenc év után felébredt a kómából egy barcsi nő

Az asszony kilenc éven át feküdt éber kómában, miután egy jóindulatú agydaganatot eltávolító műtétet követően kórházi fertőzést kapott. A nő saját gyermekeit sem láthatta, az édesapjuk pedig gyermektartásért perelte őt. A rendkívüli történetről erre a linkre kattintva olvashatsz.

Németh Zsolt szerint az Orbán-beszédből az derült ki, hogy a miniszterelnöknek “van víziója”

Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szombaton Orbán Viktor mellett ülve hallgatta a nagy port kavart tusványosi felszólalást, amelyet aztán a tévében értékelt. Németh Zsolt úgy véli, “tabudöntögető megállapítások” hangzottak el, és hozzátette, a kritikák gyakran félreértésekből fakadnak. Bővebben.

Fél évre 82 milliárdért szerződtettek egy német lobbistát Palkovics Lászlóék

MTI/Balázs Attila

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kötött megállapodás értelmében az orosz kapcsolatai miatt csak “Mr. Oroszország” néven emlegetett Klaus Mangold tanácsadó cége naponta 54 millió forintért dolgozik. Mangoldnak nem ez az első figyelemre méltó tanácsadási szerződése a magyar kormánnyal. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket olvasd el.

Egy egész bérházat építettek Újpesten a rászorulóknak, de csak két lakásba lehet beköltözni

Az előző fideszes városvezetés által beadott pályázatában olyan passzusok szerepelnek, miszerint nem kívánatos “az alacsony státuszú népesség koncentrálódása”. A 2 milliárd forintos EU-támogatásból felhúzott ingatlanban, amely az újpesti komplex városrehabilitációs program keretében épült, a lakások mérete is elég különös megoszlást mutat. Bővebben.

Rogán Antal grúz barátja egy egész belvárosi házat szerzett az önkormányzattól

A korábban Rogán Antal vezetése alá tartozó V. kerületben, a város szívében álló épület került Shabtai Michaeli tulajdonába. A férfi Rogán mellett Habony Árpáddal is kapcsolatban állt, illetve több magyar hírportál és rádió is az érdekeltségébe tartozik. Bővebben.

Minden második orvos azt mondja, hátrányosan érinti az új katatörvény

A Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezete online felmérést kérdezett mintegy 1200 fővárosi orvos megkérdezésével. A válaszadók több mint fele nyilatkozott arról, hogy veszélyezteti a munkavállalását a megváltozott adózási környezet. Részletek.

28 ezer számlálóbiztost keresnek a népszámláláshoz

A 26 milliárd forintos költségvetésűre tervezett, októberben esedékes népszámlálás lesz az első Magyarországon, amely teljes mértékben online zajlik majd. A háztartásokat személyesen felkereső adatgyűjtési pozícióra már lehet jelentkezni, a számlálóbiztosok bérezését kormányrendelet rögzíti. További információkért katt ide.

Schilling Árpád: Minden egyes Orbán szavazó – kivéve azt, aki ezek után már tényleg visszahőköl – náci

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A civil aktivizmusáról ismert rendező radikális kritikát adott a miniszterelnök tusványosi beszédéről. Schilling önellentmondásoktól sem mentes, káromkodásokkal tarkított szövegében arra a következtetésre jut, hogy Orbán Viktor fajelméleti mélységekbe süllyedő gondolatmenete igazából választóinak szól. Részletek.

Videóra vették, ahogy egy horvát autó halálos nyugalommal megy szembe a forgalommal az autópályán

Az M0-s autópályán készült felvételen jól látszik, hogy a sofőrnek fel se tűnt, mi történik, hiszen ebben az esetben vészvillogóval jelezte volna, hogy megfordulni tervez. 

Nem jut az ország minden részére a hidegfrontból

Míg az északnyugat felől érkező felhők a Dunántúlon sok csapadékot okoznak, a roppant százaság sújtotta Alföld egyes területein azonban egyetlen csepp eső sem esik majd. A következő napok időjárás-előrejelzése itt olvasható.

(Címlapkép: William Van Hecke/Corbis via Getty Images)

Ez is érdekelhet

képcím

"El kell foglalnunk Brüsszelt" - Orbán Viktor kiadta választási...

képcím

Előválasztás: Juhász Péter nyert a Belvárosban

képcím

Orbán: Ezt most túlzásnak érzik a hallgatók, de nem túlzás